A 18. kerületi óvodáknál folytatódik az önkormányzatok és a kormány harca

Még az ág is húzza a 18. kerületi önkormányzatot: óvodabezárásokra kényszerülhet, és könnyen lehet, hogy az óvónők anyagi megbecsülésére szánt hűségprémiumra sem lesz fedezet. Az óvodák megmentésére hozott tervet ugyanis egyetlen tollvonással dobta vissza a fővárosi kormányhivatal, a beígért pénzt pedig az állam viszi a vészhelyzetre hivatkozva.

  • Balla Györgyi Balla Györgyi
A 18. kerületi óvodáknál folytatódik az önkormányzatok és a kormány harca

A 18. kerületben összesen 29 önkormányzati fenntartású óvoda van. Ezeket augusztus 1-től összevonnák. Az alpolgármester, a DK-s Ferencz István ezt azzal indokolta közösségi oldalán, hogy az önkormányzat törvénysértő állapotot örökölt, a feladatellátást több helyen a jogszabályi előírásokkal szemben óvodapedagógus szakemberek helyett pedagógiai asszisztensek bevonásával oldották meg az elmúlt években.

Szaniszló Sándor

Az erről szóló határozatról a kerület szocialistából lett DK-s polgármestere, Szaniszló Sándor a veszélyhelyzetre való hivatkozással, rendkívüli eljárás keretében egyedüliként döntött, még május 29-én. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy 20 óvoda és 9 tagóvoda önállósága megszűnik, és jogutódként létrejön egy 1 óvoda 28 tagóvodával. A BP 18 Egyesített Óvoda egy teljesen új költségvetési szerv lesz, vezetésére már a pályázatot is kiírták. Olyan embert keresnek, aki a vezetői feladatok mellett a gazdálkodással kapcsolatos teendőket is el tudja látni, és augusztustól ő gyakorolná a munkáltatói jogokat is. A kiírás szerint a jelentkezés feltétele legalább 4 év óvodapedagógus munkakörben szerzett tapasztalat, illetve intézményvezetői szakképzettség.

Sok szülőnek nem tetszik

Az eddigi óvodavezetőket az átalakítás során tagóvoda-vezetőkké „minősítették vissza”, ami azt jelenti, hogy önállóan szakmai és gazdasági kérdésekben sem dönthetnek, továbbá a korábbi bérpótlékjuk bruttó 50 százalékát kaphatják a jövőben. Az óvodavezetőknek állítólag május 6-án, délelőtt futár vitte az óvodákba az előterjesztést, azzal, hogy tájékoztassák a szülőket a tervezett átalakításról, majd a szülői véleményeket küldjék el az önkormányzatnak. Erre május 22-ig adtak időt.

„A veszélyhelyzet miatt nincs lehetőség feltenni a kérdéseinket, nincs lehetőség különböző fórumokon egyeztetni, megbeszélni, érvelni, vitatkozni” – indokolta megkeresésünkre a szülőket képviselő Schaffer Andrea, hogy miért indult petíció az ügyben. Eddig 845-en írtak alá, azt kérve, hogy a döntés

ne egy konzultáció nélküli, a gyerekek érdekeit figyelmen kívül hagyó ámokfutás legyen.

A szülők az azóta született határozatot rosszul és felületesen előkészítettnek látják, melynek következtében sokuk gyereke "elveszíti" a már megkedvelt pedagógust. Petíciójukban úgy fogalmaznak, „szakmailag semmi nem indokolja ezt a társadalmi konzultációt nélkülöző, az érintettek érdekeit ilyen súlyos mértékben semmibe vevő veszélyhelyzeti – de azzal semmilyen összefüggésben nem álló – intézkedést”. Az aláírásgyűjtéssel azt szerették volna elérni, hogy a határozatot vonják vissza, és legyen többoldalú, érdemi tárgyalás az ügyben, amint a veszélyhelyzetnek vége. Schaffer Andrea a hvg.hu-val azt közölte, attól tartanak, hogy „mindez már átnyúlik a szimplán óvodai résztvevők – gyermekek-szülők-óvónők és intézményvezetők – fölött és egy politikai és hatalmi csatározás bábuiként elszenvedjük a döntéseket. Nincsen érdemi beleszólásunk a gyermekeinket is érintő változásokba. A véleményünk csak egy kötelező tartalmi elem egy hivatalos eljárásban”.

AFP / Mychele Daniau

Az alpolgármester szerint nem volt más megoldás

„Jelen pillanatban 25-28 fővel vagyunk kevesebben, 1-2 éven belül még egyszer ennyien nyugdíjba mennek, ez tűnt a legjobb megoldásnak" – magyarázta a hvg.hu-nak az előterjesztést benyújtó Ferencz István, aki szerint a jövőben csak így lehet garantálni az óvodák hatékony működését. „Nagyon leegyszerűsítve: vagy van óvónő, még ha egy másik óvodából jön is át néhány órára, és működik az óvoda, vagy se óvoda, se pedagógus” – fogalmazott, hozzátéve,

előre menekültünk, így mentjük meg az óvodáinkat, ha ezt nem lépnénk meg, 2-3 óvodát be is kellene csukni.

Szerinte a döntésnek az óvodavezetők is örülnek, mert olyan adminisztrációs terheket vesznek le a vállukról, amiktől már ők is jó ideje szabadulnának.

Ami a szülői megmozdulást illeti, az alpolgármester úgy reagált, húsz óvodából három volt ellene, a többi mellette. És az elképzelést a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) is támogatta. Megkeresésünkre Gállné Rabatin Edit, a PDSZ óvodai szekciójának vezetője megerősítette, látták és egyet is értettek a tervezettel. „Semmilyen hátrány nem érint senkit” – válaszolta, hozzátéve, hogy az előző, kormánypárti polgármester, Ughy Attila is szerette volna ezt már korábban meglépni,

most mégis cirkuszt csinálnak belőle.

Ferencz István a VIII. kerületet hozta fel példának, ahol Kocsis Máté polgármesterként, még 2015-ben ugyanezt a döntést hozta, de ilyen a rendszer a 13. kerületben is. „Nem én találtam ki a spanyolviaszt, ez egy kipróbált, jól bevált rendszer” – mondta az alpolgármester.

A tervből lehet, mégsem lesz semmi, hiszen a fővárosi kormányhivatal mégis törvényességi felhívással kereste meg az önkormányzatot, mert úgy találta, hogy nem volt jogszerű a döntéshozatali folyamat. A polgármesternek tíz napja van fellebbezzni, úgy tudjuk, hogy élni is fog ezzel a jogával.

Megkerestük a kormányhivatalt is, hogy milyen alapon tett törvényességi felhívást, ám megkeresésünkre több nap után sem reagáltak. Amennyiben válaszolnak, azt közöljük.

Húzd meg, ereszd meg

A helyzetet az is bonyolítja, hogy az önkormányzat saját költségvetése terhére idén szeptembertől már betervezte, hogy béremelést ad az óvónőknek: 303 pedagógusnak nő havi bruttó 35 ezer forinttal a fizetése. Ez összesen 10,6 milliós kiadást jelent az önkormányzatnak havonta. Ezen felül 2021-től hűségpénzt is fizetnének minden olyan óvónőnek, aki legalább egy évig a kerületben marad. A gond csak az, hogy amikor ezt kitalálták, még nem tudták, hogy csak ennek a kerületnek a zsebéből feltehetően 4 milliárd forintot vesz ki a kormány a veszélyhelyzetre hivatkozva. A polgármester azt is elképzelhetőnek tartja, hogy ez tömeges elbocsátásokhoz vezet.

Képünk illusztráció
Stiller Ákos

„Kevesebb fát metszünk meg, kevesebb játszóteret újítunk fel, nem biztos, hogy ehhez nyúlunk hozzá először” – védte meg az óvónők juttatását az alpolgármester, aki azt is elmondta, azért merték bevállalni az óvodák egyesítését, mert úgy hitték,

ennek a fedezete meglesz, kitermelődik.

Azóta kiderült, az állam 2024-ig tartja a markát az önkormányzatok bevételeire. A főpolgármester a minap a Facebookon fakadt ki, azt írta, a kormány csúnyán lebukott, mert hiába magyarázta a válsággal, meg a szolidaritással az önkormányzatoktól való pénzelvonást, kiderült, hogy másról van szó: az önkormányzatok kivéreztetéséről. Karácsony Gergely szerint a kormány képtelen elviselni, hogy tőle független önkormányzatok működnek.

Lehet, hogy nem Orbán viszi csődbe Budapestet, de nem is segít ezt elkerülni

Február 26-án, vagyis néhány nappal azt követően, hogy Olaszországban több tartományban is felütötte a fejét a koronavírus-járvány, a Fővárosi Közgyűlés egy "takkra" kiszámolt, nullás költségvetést fogadott el, 415 milliárdos bevétellel és kiadással, fejlesztési tervekkel, illetve egy 10 milliárdos szolidaritási adóval számolva.

A 2021-es költségvetést megalapozó törvényjavaslatban az is benne van, hogy jövőre az önkormányzatok nem költhetik a helyi iparűzési adót a hivatali dolgozók bérére. Ráadásul hitelt is csak akkor vehetnek fel, ha ehhez a kormány hozzájárul.

Közben ma Magyarországon több mint 800 óvónő hiányzik az óvodákból. Általánosságban elmondható, hogy 10 pályakezdő óvodapedagógusból 8 elhagyja a pályát. Egy kezdő ugyanis annyit keres, mint egy frissen végzett szakmunkás: a garantált bérminimumot kapja, azaz bruttó 195 ezer forintot, amiből a levonások után alig 130 ezer forint marad. Állami bérrendezésről nem hallani, a cafeteria-rendszer drasztikus átszabásával pedig, amivel az egyébként alacsony béreket kompenzálni lehetett volna, szintén az önkormányzatokra tolta a felelősséget és a következményeket a kormány. Tetejébe még az sem kizárt, hogy az állam az óvodákat is elveszi az önkormányzatoktól.

Az iskolákat 2013-ban már államosították, ekkor kerültek át az önkormányzatoktól a Klikhez a fenntartói jogok. Akkor a kormány arra hivatkozott, hogy ettől egyenletesebb lesz az iskolák színvonala, a szegényebb települések is hozzájuthatnak megfelelő támogatásokhoz. Azóta kiderült, hogy ez a probléma nemhogy nem oldódott meg, hanem több, addig jól működő iskola helyzete romlott. Több szakértő szerint jelenleg a magyar oktatási rendszer egyetlen stabilan jól teljesítő területe az óvoda, még ha az óvónőhiány már ott is súlyos gondokat okoz.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.