Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Ha megszavazzák a költségvetést módosító salátatörvényt, a miniszter azoknak a kerületeknek segíthetne, amelyeknek akar.
Még csütörtökön került fel a parlament honlapjára a jövő évi költségvetést módosító salátatörvény, amely szerint Gulyás Gergely ötmilliárd forintot oszthatna szét a budapesti kerületeknek útfejlesztésre. A G7 szerint ez jelentős tétel a 23 fővárosi kerület kiadásaihoz képest.
A lap azt írja, hogy az összeg közel azonos a kormány által a települési önkormányzatoktól elvont gépjárműadó összegével. A 2018-as pénzügyi évben 5,9 milliárd forint volt e forrásból a kerületek bevétele. Így lényegében az elvonások egy részét visszaosztják nekik.
A javaslat szövege szerint a miniszter „a budapesti kerületi önkormányzatok részére útfejlesztések és utak aszfaltozása céljából kérelem nélkül támogatást nyújt”. A gyakorlatban a lap szerint ezt azt jelenti, hogy Gulyás annak ad(na) az 5 milliárd forintból,
akinek csak akar.
A forrásokat december 31-ig kell elkölteni. A G7 hozzátette, hogy a pénzt 2021-ben így csak az tudja elkölteni, aki már most a közbeszerzési kiírását készíti elő, hogy tavasszal indulhasson, és őszre befejeződhessen az építkezés.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.