Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Az ingatlan.com szerint egyre inkább növekszik az olló a vásárlási kedv és a tényleges kereslet fizetőképessége között.
A járványhelyzetben hirtelen mélybe került a lakáspiac. Március utolsó és április első napjaiban volt a legjelentősebb visszaesés. Akkor a keresések száma 20-40 százalékkal, az érdeklődések száma 60-70 százalékkal maradt el a tavalyitól – mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.
Májusban viszont gyorsan magához tért a keresleti oldal.
Az átlagos havi adatokból az látszik, hogy a keresések száma májusban már 33 százalékkal, júniusban pedig 53 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. Az érdeklődések viszont a korábbi mínuszok után csak júniusban kerültek pluszba, az éves növekedés ebben a hónapban 7 százalékos volt.
Balogh László szerint az eladó lakások és házak iránti kereslet éves szintű növekedése csalóka lehet, mert 2019 nyarától kezdve az érdeklődések száma a korábbi évekhez képest 15-20 százalékkal alacsonyabb volt, akkor kezdett ugyanis megtorpanni a lakáspiac. “Tavaly nyáron jelentek meg a kiemelkedő kamatozású lakossági állampapírok, ami lényegében elszipkázta a befektetőket az évről évre egyre magasabb árakon pörgő lakáspiacról. Hiába nőtt idén júniusban minimális mértékben az érdeklődések száma tavalyhoz képest, ez a gyakorlatban mégsem jelent sokkal több érdeklődőt és adásvételt. Mindössze annyi történt, hogy a viszonyítási alap lett sokkal kisebb, illetve erre az alacsonyabb szintre esett vissza tartósan a lakáspiaci kereslet".
Az ingatlan.com összeállítása szerint az látható, hogy egyre inkább növekszik az olló a vásárlási kedv és a tényleges kereslet fizetőképessége között. Ugyanis
egyre nagyobb szakadék tátong az eladók és vevők között, a kínálati oldal ugyanis még nem alkalmazkodott a valós kereslethez. Sok tulajdonos még a lakáspiac korábbi lendülete alapján árazza eladó lakását, és ezek értékét nem igazították a kisebb kereslethez és a vásárlók fizetőképességéhez. A lakáskeresőkből pedig csak akkor lesznek tényleges vevők, ha a tulajdonosok lejjebb viszik a kínálati árakat"
– mondta erről Balogh László.
A lakáseladók jelentős része valószínűleg azt sem veszi figyelembe, hogy a KSH hivatalos adatai alapján az ingatlanárak már a tavalyi év végén csökkenésnek indultak, amire “rátett egy lapáttal’ a koronavírus-járvány okozta bizonytalanság is.
Az összeállítás szerint azonban még korai lenne azt mondani, hogy a járványhatás véget ért, a gazdaság újraindulásától, a munkanélküliség és a fizetések alakulásától függ ugyanis, hogy a lakáspiacon milyen hetek, hónapok várhatóak. Egy dolog azonban biztosra vehető: a koronavírus-járvány következtében a kereslet fizetőképessége általánosságban nem növekedett – zárul a közlemény.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Az amerikai elnök bejelentette az Egyesült Államok új vámjait.