Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A koronavírus-járvány alatt biztonsági okokból szorgalmazták, hogy aki teheti, álljon át elektronikus ügyintézésre, fizetésre. A 24.hu egyik olvasója is hallgatott a szóra és csekkezés helyett átutalással kezdte fizetni telefonszámláit. Májustól feltűnt neki, hogy nagyobb lett a számla végösszege. Kiderült, hogy mindkét telefonszámukra felszámítottak 999 forintot azon a címen, hogy nem teljesítették a feltételeket. Pedig a hibát nem az ügyfél követte el.
A 24.hunál jelentkezett Telenor-ügyfél még februárban váltott új díjcsomagra, ami mellé havidíj-kedvezményre jogosító e-Komfort csomagot is kellett rendelni, másképp ugyanis nem vehető igénybe a My Business Classic M. A díjcsomagváltáshoz személyesen ment be a pécsi Tescóban lévő Telenor-irodába, és abban a hiszemben volt, hogy mire végeztek, az ügyintéző minden szükséges papírt aláíratott vele, ami kell a váltáshoz. Utólag derült ki, hogy ez nem így van.
Az e-Komfort csomag havi 300 vagy 1000 forint kedvezményt jelenthet, és három feltételt kell hozzá teljesíteni. Át kell térni a papír alapú hagyományos számla helyett e-számlára, elektronikusan vagy Telenor-üzletben kell fizetni a számlákat, és figyelni kell a fizetési határidő pontos betartására is. Aki nem teljesíti a feltételeket, annak 1-2 hónapos türelmi idő után felszámítják a díjkedvezményt, nemteljesítés címén. Olvasónk számláján is ilyen e-Komfort nemteljesítési tételek szerepeltek, május-június-júliusban, havonta és számonként 999 forint összegben. Ezért érezte tehát úgy, hogy hízott kicsit a számlájuk. És mivel más változás időközben nem történt, csak az, hogy csekkes fizetésről átállt átutalásra, azt hitte, ezért „büntették”. De nem erről van szó.
Hogy pontosan mi történt, azt nem sikerült rekonstruálni. Mindenesetre a díjcsomaghoz elengedhetetlen e-Komfort csomagot úgy kötötték meg a Telenor üzletében olvasónk telefonjaira, hogy e-számla szerződést nem kötöttek vele. Pedig az átállás az e-számlára az e-Komfort egyik feltétele. Így aztán az ügyfél továbbra is papírszámlát kapott, csekkel. És hiába állt át önszántából az átutalásos fizetésre, a feltételként szabott e-számla ettől még hiányzott.
A a 24.hunak azt írta, az e-Komfort megkötése előtt szóban és írásban is teljes körű tájékoztatást kapnak az előfizetők a feltételekről. Továbbá hogy az ügyfél választása, szeretné-e igénybe venni a kedvezményt, és megrendeli-e az ehhez szükséges elektronikus számlaszolgáltatást, vagy ragaszkodik a papíralapú számlakiállításhoz és a csekkes számlabefizetéshez, és emiatt nem él a kedvezménnyel. Hozzátették, az elektronikus számlaszolgáltatás nemcsak szerződéskötéskor, hanem azután bármikor megrendelhető a telefonos ügyfélszolgálaton, személyesen az üzleteikben, vagy az online csatornáikon is.
Úgy tűnik tehát, hogy a Telenor tehát úgy köt az e-Komfort csomagokra szerződést, hogy nem kötteti meg rögvest az ügyfelekkel az e-Komfort feltételéül szabott elektronikus számlázásra, fizetésre szóló szerződést is. Kvázi rájuk bízza, hogy ezt választják-e, eszükbe jut-e, hogy még ezt a szerződést is meg kéne kötniük. "Olyan, mintha az ügyintéző helyett az ügyfélnek kellene észben tartania, mi kell ahhoz, hogy egy díjkedvezmény igénybe vételének feltételeit teljesítse" - írta a 24.hu.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
A hétvégén zárva marad a sziget.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.