Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Stratégiai szempontból nem igazán van választásunk, versenybe kell szállnunk – mondta a magyar műholdprogramról Jászai Gellért, a 4iG többségi tulajdonosa.
Magyarország 2024-ben saját műholdat kíván a világűrbe juttatni, ehhez a projekthez jött létre a 4iG, az Antenna Hungária, illetve a New Space Industries által a múlt héten bejelentett CarpathiaSat Zrt.
A 4iG részéről most Jászai Gellért többségi tulajdonos nyilatkozott a novekedes.hu-nak, kicsit bővebben kifejtve, miért van szükség magyar műholdra. Mint Jászai mondta:
Európában ma egy csendes, ugyanakkor nagyon komoly űrverseny zajlik. (...) A régiós országok és a nyugat-európai államok is azon dolgoznak, hogy saját műholddal rendelkezzenek, vagy tovább bővítsék a kapacitásaikat. Ezért stratégiai szempontból nem igazán van választásunk, versenybe kell szállnunk, különben hátrányba kerülünk".
A műholdat úgy tudja Magyarország pályára állítani, hogy a birtokában lévő, de most bérbe adott pályát ismét hasznosítani fogja. Jászai erről azt mondta, hogy "az ENSZ alatt működő Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) jelöli ki a nemzetek által használható műholdas pályákat és rádiófrekvenciákat. Magyarország az ITU döntése alapján nagyjából három évtizede rendelkezik saját pályaszakasszal, amit 2004-ben az állam bérbe adott egy külföldi magáncégnek. A bérleti konstrukció 2024-ben jár le, ezt követően lesz lehetőségünk a pálya újbóli hasznosítására".
Jászai közölte: nemzeti szuverenitási kérdés, hogy a magyar állam rendelkezik-e műholdas technológiával.
"Ez az évszázad egyértelműen a digitalizáció, illetve az adatkommunikáció robbanásszerű fejlődéséről szól. A televíziós és rádiós műsorszórás, a mobil- és internetes kommunikáció egy része, a bankautomaták működése, vagy egyszerűen csak az, hogy a mobiltelefonunkon egy gombnyomással megtudhatjuk, hogy milyen időjárás várható ma már mind elképzelhetetlen műholdak nélkül. Ezekre az eszközökre a kritikus infrastruktúra részeként tekintünk, amelyek esetleges összeomlása, vagy hiánya súlyos következményekkel járhat egy-egy ország számára" – mondta a 4iG többségi tulajdonosa.
Jászai Gellért szerint, mivel egy távközlési műhold több tízmilliárdos befektetést igényel és nagyjából 20 évig üzemképes, "a most meghozott döntésekkel évtizedekre meghatározzuk Magyarország fejlődési pályáját ezen a területen".
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.