Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
2010-ben az áfa 22 százalékát, tavaly már csupán a 6,6 százalékát nem tudta beszedni az állam. Nemcsak a mérték, de a csökkenés nagyságrendje is kiemelkedő a régióban és néhány nyugati EU-országgal összevetve. Az áfarés csökkenése olyan intézkedésekhez köthető, mint az online pénztárgép, az ekaer vagy éppen az online számla bevezetése.
Az állam által be nem szedett, azaz hiányzó áfa (áfarés) összege a gazdasági mutatók alapján nagyon jól becsülhető. Az Európai Bizottság minden évben elkészíti az erre vonatkozó statisztikákat, amiből jól látható, milyen utat járt be Magyarország az elmúlt tíz évben.
Magyarország a régiós országoktól jelentősen elrugaszkodva az EU élmezőnyébe került a hiányzó áfa mértékét tekintve. A legfrissebb, napokban kiadott, 2019-re vonatkozó becslések alapján Magyarországon mindössze az áfa 6,6 százalékát nem sikerült beszedni”
– összegezte Fischer Ádám, a Niveus Consulting Group jogi partnere.
A szakértő szerint elsőre könnyű lenne ráfogni a szigorú magyar adóellenőrzésekre az elért sikereket, de valójában az látszik, hogy az áfarés csökkenése egyértelműen az olyan intézkedésekhez köthető, mint az online pénztárgép (2014), az ekaer (a közúti áruellenőrző rendszer, 2015) vagy éppen az online számla (2018) bevezetése. Hiába tehát az extrém magas áfakulcs, mégis egyre többen fizetik be az áfát. Ennek köszönhető az is, hogy 2020-tól már jelentősen csökkenteni lehet például az ekaer-köteles fuvarozások körét, vagy korábban lehetőség nyílt bizonyos alapvető élelmiszerekre (hús, tej, tojás) kivetett áfa mértékének csökkentésére.
Ha alacsony a fizetése, rosszul jár, hogy Magyarországon adózik
A magyar áfa továbbra is rekorder, de a foglalkoztatást terhelő közterhek is igen magasak Magyarországon - derül ki a Mazars 21 országot felölelő régiós kutatásából.
Ugyanakkor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) évente kiadott évkönyvéből megismerhető adatok alapján az ellenőrzések száma csökkent ugyanebben az időszakban: a hatóság 2010-ben 79 ezer adóellenőrzést indított, amely során 476 milliárd forint adóhiányt állapított meg, ezzel szemben 2019-ban már csak alig 12 500-at, amelynek keretében 232 milliárd forint adóhiányt találtak. „A NAV ellenőrzések száma a hatodára esett vissza, miközben az adóhiány összege csak feleződött" – mutatott rá a szakértő.
A részletek jelenleg még nem ismertek, így csak feltételezhető, hogy a NAV rendelkezésére álló adatmennyiség egyre könnyebbé teszi a problémás adózók kiválasztását az ellenőrzésre és így hatékonyabban találja meg az adóhatóság a hiányzó áfát.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.