Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Befektetésre szerződtek egy céggel 2018-ban, aminek pár hónap múlva elvették az erre vonatkozó engedélyét. A szerződést mégsem bontották. Sőt, a kerület olyan papírok hozama után is fizethetett jutalékot, amikhez nem is nyúlt a szerződtetett cég. A volt polgármester szerint mindez rágalom.
Olyan céggel szerződött Újpest előző vezetése a kerület befektetésére, amelynek még abban az évben visszavonta a jegybank az engedélyét erre a tevékenységre – írja az Újpest Média. Az önkormányzat szerint
133 millió forintos kár érhette a kerületet.
Az XLS Consulting Kft.-vel a még Wintermantel Zsolt vezette IV. kerület 2018 januárjában kötött tanácsadási szerződést a kerület szabad pénzeszközeinek állampapírban befeketésére. A cégnek az ehhez szükséges, kiegészítő befektetési tevékenységre szóló engedélyét a Magyar Nemzeti Bank 2018 szeptemberében visszavonta, de a szerződés ennek ellenére egészen 2019 októberéig érvényben volt – írják. Ezenfelül a közjegyző által kirendelt igazságügyi szakértő megállapította:
olyan állampapírok hozama után is jutalékot fizetett ki az önkormányzat, amelyek már a szerződéskötés előtt is a kerület birtokában voltak, vagyis azokkal tranzakciót nem hajtottak végre.
A most Déri Tibor vezette IV. kerület felszólította az érintett XLS Consulting Kft. nevű céget a véleményük szerint jogalap nélkül kifizetett pénzek visszafizetésére. Déri kivizsgáltatná az ügyet, a létrehozandó eseti bizottság felállítására a csütörtöki képviselő-testületi ülésen tesz javaslatot.
Frissítés: Cikkünk megjelenése után Wintermantel Zsolt, Újpest volt polgármestere (jelenleg a Budapesti Közlekedési Központ igazgatóságának Fidesz által delegált tagja) rágalomnak nevezte a vádakat.
Azt írta, az XLS Consulting ügyében a Fidesz frakcióvezetőjének az volt a javaslata, hogy nincs szükség vizsgálóbizottságra, ha a polgármester által kért szakértői jelentés egyértelmű, ekkor ugyanis azonnali büntetőfeljelentésre van szükség. Ezt azonban a képviselőtestület nem támogatta.
„Egyértelmű, hogy nem a helyzet tisztázása és az igazság felderítése a lényeg, hanem a hazug rágalmak további habosítása” – tette hozzá a volt polgármester.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A jelentéktelen és kicsiny emírségből a földgázkincse és a biztonságra törekvése révén Katar globális közvetítővé vált, és Venezuelától Ukrajnán át Afganisztánig bármilyen viszály rendezésében segít.
Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
Ukrajna ügyében a következő csata Trump fejében játszódik le, ám ha Amerika enged az oroszoknak, az a legbiztosabb út a következő háborúhoz. Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó is Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának. Nemzetközi lapszemle.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
Az állatok este 11 óra körül békésen legelésztek Budán.
Kis magyar abszurd – írja Hadházy Ákos.