Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Giovanni Angelo Becciu bíboros lemondását már el is fogadta Ferenc pápa.
A mindössze egy soros közlemény semmiféle indoklást nem tartalmazott, de az, hogy Giovanni Angelo Becciu bíboros lemondott pápaválasztó jogáról, mindenképpen megmutatja az eset súlyosságát.
VI. Pál pápa óta a bíborosi kollégiumnak 120 pápaválasztó tagja van. Aki eléri 80-ik életévét az automatikusan kikerül a testületből, és a mindenkori pápa új embert állít a helyére. Giovanni Angelo Becciu kardinális még nem érte el a 80-at, vagyis lemondását csakis valamilyen rendkívüli esemény válthatta ki. Utoljára Keith O'Brien skót kardinális mondott le így 2013-ban, ő szexbotrányba keveredett – emlékeztet a The Guardian.
Giovanni Angelo Becciu 2018-ig a vatikáni államtitkár helyettese volt és ebben a minőségében ő hagyott jóvá egy kétes ügyletet: a Vatikán méregdrága luxusingatlant vásárolt Londonban. Ferenc pápa hangsúlyozottan a szegények pápája kíván lenni, ezért nem nézte jó szemmel az ingatlan megvásárlását, amely különben előnyös tőkebefektetésnek bizonyult – ahogy erre Giovanni Angelo Becciu kardinális is rámutatott.
A vásárlás miatt azonban lemondott a Vatikán rendőrfőnöke és a pénzügyi felügyelet vezetője is, a vatikáni adminisztráció öt tagját pedig felfüggesztették állásukból. Minden valószínűség szerint Giovanni Angelo Becciu bíboros emiatt veszítette el befolyásos posztját: a vatikáni helyettes államtitkár (ami lényegében miniszterelnök-helyettesnek felel meg) tisztségéből átkerült a szentté avatást ellenőrző hivatal élére.
A vizsgálat azonban tovább folyt: júniusban a vatikáni rendőrség letartóztatta azt az olasz közvetítőt, akinek fontos szerep jutott a luxusingatlan megvásárlásában. Őt többek közt zsarolással, minősített csalással, korrupcióval és pénzmosással gyanúsítják, így vélhetően hamarosan vádat emel ellene a vatikáni ügyészség.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.
Lehetséges forgatókönyvek.
Súlyos betegség Romániában azonosított juhhimlő, amely gazdasági károkat is okozhat.
Diego ügyvezetőjével beszélgettünk.
Furcsa részeletek derültek ki a HUN-REN Irányító Testületének üléséről. Miért szavaz valaki igennel az átalakításra, ha aztán lemond?