Több mint félmilliárd euró (hozzávetőlegesen 180 milliárd forint) kölcsön nyújtására terjesztett elő javaslatot Magyarország számára az európai munkahelyvédelmi alapból (SURE) szerdán az Európai Bizottság (EB).
A Bruxinfo szerint
a kormány által eredetileg igényelt egymilliárd eurós kölcsön végül azért lett kevesebb, mert Brüsszel számos javasolt intézkedést nem fogadott el munkahelymegtartónak. A támogatás mértéke ugyanis attól függ, hogy egy-egy intézkedés hány százalékban tekinthető munkahelymegtartónak.
Az uniós munkahelymegtartó program (SURE) összesen 100 milliárd euró összegű, a magyar kormány két hónappal korábban, augusztus 6-án nyújtott be rá igényt. Az EB most pedig azzal fordult a Tanácshoz, hogy a milliárdos keretösszegből 504 millió eurót kölcsönözzenek Magyarországnak.
A tanácsi döntéstől számított 18 hónapon belül lehet majd lehívni a kölcsönt legfeljebb nyolc részletben, és maximum 15 éven belül vissza kell fizetni. A kölcsön kedvezményes.
A SURE az Unió által a koronaválság kezelésére létrehozott három védőháló közül az egyik, és alapvetően rövid távú és részmunkaidős programok finanszírozására vehető igénybe a tagállamokban a munkahelyek megtartása érdekében – írta a Bruxinfo, amely szerint a Tanács Magyarország előtt 16 másik tagállamnak már jóváhagyta a kérelmét. Ezzel összesen 87 és fél milliárd eurónyi kölcsönt szavaztak meg a 100 milliárd eurós hitelkeretből.
A kölcsönből összesen 15-féle intézkedést lehet majd finanszírozni, ezek közé olyanok tartoznak, mint
- a kórházakban az infrastruktúra és az ápolószemélyzet, valamint a betegek védelmében eszközölt beruházások költségei,
- a járvány megfékezésére bevezetett különleges intézkedésekhez kapcsolódó költségek és az állami tisztviselők egészségének megóvására meghozott intézkedések költségei,
- a képzési díjak befizetése alól a munkaadóknak 2020 márciusa és december között nyújtott mentességek.