Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Úgy gondolták a környéken élők, nem szabad ráengedni az átmenő forgalmat a Halmierdő melletti utcára, az önkormányzat fél év után visszakozott.
Ritka az a helyzet, amikor nem azért dühösek emberek, mert a lakóhelyüknél kevés a felújítás, hanem pont azért, mert felújítás lenne, de a XVIII. kerületben épp ez történt meg.
Amikor 2019-ben munkába állt a kerület új, ellenzéki vezetésű önkormányzata, az első terveik között szerepelt, hogy a Flór Ferenc utca nem marad földút, hanem leaszfaltozzák. El is nyertek ehhez állami támogatást, de a környéken élők tiltakozni kezdtek. Ez az utca ugyanis a Halmierdő egyik széle, az egyik oldalán házak vannak, a másikon viszont az erdő, az átmenő forgalom gyakorlatilag teljesen elkerüli, sokkal inkább kirándulóútként funkcionál.
A kerület vezetése erre kompromisszumként azt ajánlotta, hogy térkő borítású bicikliút épüljön, de annyira széles, hogy autók is járhassanak. A helyiek ezt sem fogadták el. Szerda kora délután a 24.hu arról adott hírt, hogy az önkormányzat minden tiltakozás ellenére 29 óriásplakátot helyezett ki az építkezésről. Ehhez képest alig öt órával később Szaniszló Sándor, a kerület DK-s polgármestere a Facebookon azt jelentette be: „minden körülmények között első a lakótársaink véleménye, ezért úgy döntöttem, elállunk a fejlesztéstől”. Ehelyett két másik földút leaszfaltozására fordítanák a pénzt, erről már meg is kezdték a tárgyalást a kormánnyal – írta.
Máshova kerül a Flór Ferenc utca útépítési kerete!Csaknem fél évnyi lakossági egyeztetés és a tervek többszöri...
Közzétette: Szaniszló Sándor – 2020. október 7., szerda
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.