Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
A DK perre ment a miniszterelnöki megbízott reprezentációs költéseinek számláiért, és nyert.
Hegedűs Zsuzsa többek között drága luxusitalokra is költött közpénzből – derült ki azokból a számlákból, melyeket a DK perelt ki. A párt által bemutatott dokumentumból kiderült, Hegedűs egy üveg Gabbiano Chianti minőségi olasz vörösborért 35 990 Ft-ot fizetett az adófizetők pénzéből, és négy alkalommal vásárolt Veuve Clicquot francia luxuspezsgőt, melynek darabja 14 990 forint volt.
„Orbán szegényügyi tanácsadója tehát összesen majdnem 60 ezer forintot pezsgőzött el, ha pedig ehhez hozzáadjuk az egy üveg olasz bort, akkor már majd százezer forintra rúg az italszámla" - mondta Sebián-Petrovszki László pártigazgató, emlékeztetve, hogy vannak olyan családok, akik havonta ennyi pénzből próbálnak kijönni.
A DK még 2017-ben indított pert azért, hogy a nyilvánosság is megtudhassa, Hegedűs Zsuzsa hátrányos helyzetűekkel foglalkozó miniszterelnöki megbízott mire költi a havi nettó 920 ezer forintos tiszteletdíján felül neki juttatott havi átlag 136 ezer forintos reprezentációs összeget – az ügyben a Kúria 2020. október elején hozott döntést. A Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány elnökéről korábban az is kiderült, hogy két szolgálati autót is használ, a gyerekéhezés ellen küzdő miniszterelnöki főtanácsadót két Audi A6-os szállította.
A Kabinetiroda reakciója szerint Hegedűs Zsuzsa üzleti ajándéknak vásárolt reprezentációs keretéből drága alkoholos italokat, a reprezentációs keret pedig egyebek mellett épp ezt a célt szolgálja.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.