Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A párt technikai hibára hivatkozik.
A hvg.hu beszámolt arról, hogy az ingatlanok közműcsatlakozásának elősegítése érdekében benyújtott törvényjavaslathoz Bánki Erik gazdasági bizottsági elnök és más fideszes módosítást nyújtottak be: egy szorzóval növeljék meg a nagyobb települések vízvezetékei után fizetendő közműadót. Így indokolták: „A nagyobb népsűrűségű településeken aránylag kisebb hosszúságú hálózatra nagyobb számú felhasználó jut, ezáltal az árbevételhez viszonyított adó mértéke alacsonyabb. Azokon a településeken, ahol elszórtan él a lakosság és hosszabb vezetékre kevesebb lakosságszám jut, súlyosabb terhet jelent a szolgáltatóknak az adó. (…) A korrekciós tényező és a sávos rendszer bevezetése biztosítaná azt, hogy a víziközműszolgáltatók közötti adófizetési teherben fennálló egyenlőtlenség kiegyenlítésre kerüljön.”
A Fővárosi Vízművek azonban, amely tavaly 37 milliárd forint árbevétel mellett félmilliárd forint adózott eredményt ért el, lapunknak a múlt héten elárulta, hogy nagyot bukna a módosítással. Náluk ugyanis a 729 millió forint helyett 3,2 milliárd forintra nőne a fizetendő adó. A Magyar Víziközmű Szövetség levelet írt a döntéshozóknak, és figyelmeztette a módosítót benyújtó képviselőket, hogy a szektor már a 24. órában van, amúgy is az ellehetetlenülés szélén állnak, ezért a sarcolás helyett, ami a szolgáltatás összeomlásához vezetne, azt javasolják, hogy mentesítsék a szolgáltatókat az adó megfizetése alól.
Mivel a törvényalkotási bizottság támogatta a módosítást, az országgyűlés kedd délelőtt megszavazta azt. A szavazás érdekessége, hogy a szocialista frakció kérte: külön voksoljanak erről a pontról, amely a törvényalkotási bizottságnál a 9. sorszámot kapta.
És ezután az MSZP képviselői külön ezt a pontot megszavazták, miközben a törvény egészét elutasították.
Frissítés: Röviddel cikkünk megjelenése után az MSZP sajtóosztálya azt közölte: technikai hiba történt részükről a szavazásnál. Nem állt szándékukban az adóemelés megszavazása, és ezt be is jelentették az országgyűlés hivatalánál. A sajtóosztály hangsúlyozta: egy törvényről a zárószavazással döntenek véglegesen, és ott a frakciójuk (ahogy ez a mi tudósításunkban is szerepelt) nemmel szavazott.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.