szerző:
MTI
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Kollár Józsefet 2015-ben nevezték ki a balatoni hajózási társaság élére. Nagyjából másfél évvel azután távozik, hogy többségi állami tulajdonba került a cég.

A Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) vezérigazgatója közös megegyezéssel távozik posztjáról – erősítette meg az MTI-nek a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ). A vezérigazgató nem kívánt nyilatkozni, és az MTÜ sem indokolta meg Kollár József távozásának okát.

Kollár Józsefet 2015. májusában nevezte ki a cég élére az akkor még 22, később 21 tóparti önkormányzat tulajdonában lévő társaság közgyűlése.

Az állam tavaly augusztus végén szerzett 75 százalékos részesedést a hajózási társaságban, amikor megemelte a Bahart tőkéjét 6,6 milliárd forinttal. Ezt követően elfogadták a cég átszervezésének tervét, azóta zajlik a hajózási társaság profiltisztítása. Több vagyonelemét – a csopaki közforgalmú kikötőt, kempingeket, szállodát, vízparti ingatlanokat – árverezésre bocsátott a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. 

Kollár szeptemberben arról beszélt egy tanácskozáson, hogy a Bahartnak a fenntartható versenyképesség megteremtéséhez a következő évtizedben mintegy 20 milliárd forint forrásra van szüksége, a menetrendi hajózás állami támogatása mellett. A Bahart évente 400-450 millió forint fejlesztésre képes önerőből, ami kevés. A legnagyobb gond a műszaki elavultság. Emellett stratégiai kérdéssé vált a munkaerőhiány a hajósállományban, ami miatt idén már néhány járat is kimaradt. Kiemelte, vízválasztóhoz érkezett a társaság azzal, hogy többségi állami tulajdonba került.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Gyurcsány szerint 900 ezer szavazója van a DK-nak

Gyurcsány szerint 900 ezer szavazója van a DK-nak

Trump kegyelmet adott a volt nemzetbiztonsági tanácsadójának

Trump kegyelmet adott a volt nemzetbiztonsági tanácsadójának

Economist: A vasfüggöny helyén szivárványfüggöny választja szét Európát

Economist: A vasfüggöny helyén szivárványfüggöny választja szét Európát