Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Csökkent a magyar export és import, előbbi kevésbé, vélhetően az ipar, és azon belül is a járműgyártás jó teljesítményének köszönhetően.
2020 októberében a hazai export euróban számított értéke 1,5, az importé 6,8 százalékkal kisebb volt az előző év azonos időszakához képest. Az előző hónaphoz viszonyítva a külkereskedelmi forgalom szintje kismértékben mérséklődött, 2020. szeptemberhez képest az export 2,5 százalékkal csökkent, az import nem változott – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Októberben a kivitel értéke 10 milliárd 27 millió eurót (3639 milliárd forintot), a behozatalé 9 milliárd 131 millió eurót (3315 milliárd forintot) tett ki.
A kivitel 77, a behozatal 71 százalékát az EU27 tagállamaival bonyolítottuk le.
Az októberi külkereskedelmi adatot minden bizonnyal az ipar jó teljesítménye mozgatta. Októberben az ipari termelés volumene 0,6 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit a nyers adatok szerint. A munkanapok számának különbsége okozta hatástól megtisztítva az eredmény még impozánsabb – legalábbis a járvány kiváltotta válsághoz és a gazdasági visszaeséshez képest –, a termelés 2,7 százalékkal emelkedett. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján szeptemberhez képest a bővülés 2,8 százalékos volt.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
A tibeti buddhizmus jövője a tét a dalai láma utódjának kiválasztása körüli harcban. Kína maga döntene, hogy legalizálja Tibet 75 évvel ezelőtti megszállását, s az ügyből presztízskérdést csinál Peking.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.
Magyar Levente a Facebookon jelentette be a nagykövet berendelését.
A kollagénpótlás óriási divat lett a fiatalságkultusz korszakában.
A Magyar Orvosi Kamara szerint nem igaz, hogy az átlagkeresetük 2 millió forint fölött van.