Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
A csalók azzal hívnak fel embereket, hogy végrehajtás zajlik ellenük, azonnal fizessenek.
Az elmúlt időszakban a fővárosban is elterjedtek az unokázós típusú csalásokhoz hasonló, úgynevezett végrehajtós csalások - közölte a fővárosi főügyész. Az ilyen csalások jellemzője, hogy a sértettet egy magát egy végrehajtó iroda munkatársának vagy bírósági dolgozónak kiadó személy hívja fel azzal, hogy vele szemben tartozás miatt végrehajtási eljárás folyik - ad képet a módszerről Ibolya Tibor, fővárosi főügyész.
A csalók azt mondják, hogy a sértettnek azonnal át kell utalnia a tartozását a megadott bankszámlaszámra. Ellenkező esetben a végrehajtó - akár pár órán belül - rendőrökkel együtt megjelenik lakásán, és ha kell, a lakását is "feltörik" azért, hogy a tartozás fejében ingóságokat foglaljanak le.
Az elkövetők pszichés kényszerrel igyekeznek a hivatalos eljárás látszatát kelteni, ügyszámot is kitalálnak, többnyire forintra pontos összeget jelölnek meg. Az elkövetők tipikusan szervezetten, többen együttműködve dolgoznak.
A főügyész azt is elárulta, hogy a fővárosban már több tucat ilyen típusú bűncselekmény miatt folytatnak nyomozást. Az egyik ügyben a Készenléti Rendőrség nyomozói többeket gyanúsítottként hallgattak ki. A megalapozott gyanú szerint két férfi és egy nő 19 embert, több tíz- illetve százezer forinttal károsított meg vagy próbált megkárosítani ilyen csalásokkal.
A Fővárosi Főügyészség különösen az időskorúak figyelmét hívja fel arra, hogy az ilyen telefonhívásoknál gyanakodjanak, és igyekezzenek tisztázni, valós-e a megkeresés. Azonnal ne utaljanak pénzt, mindig ellenőrizzék a lakóhelyük szerinti bíróságon, hogy folyik-e ellenük végrehajtás. Kérjenek telefonszámot a visszahíváshoz, jegyezzék fel, milyen nevet mond a hívó, és ragaszkodjanak a személyes ügyintézéshez az állítólagos végrehajtói irodában. Ha ezt a hívó fél elutasítja, vagy egyéb gyanús körülmény merül fel, késedelem nélkül értesítsék a rendőrséget - kéri az ügyészség.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.