Év végén nőttek a beruházások a gazdaságban – a kormány megtolta a versenysportot is

Hiába nőttek év végén a beruházások, éves szinten 3,8 százalék volt a visszaesés. Az év végét többek közt az állam közigazgatási és egészségügyi beszerzései tolták meg, és a versenysporttal kapcsolatos beruházások.

  • hvg.hu hvg.hu
Év végén nőttek a beruházások a gazdaságban – a kormány megtolta a versenysportot is

A 2020 első három negyedévére jellemző visszaesést követően a IV. negyedévben a fejlesztések volumene emelkedett, az előző év azonos időszakához viszonyítva 2,5, az előző negyedévhez képest – szezonálisan kiigazítva – 4,8 százalékkal. A beruházások újbóli felfutását elsősorban a költségvetés és a háztartások növekvő aktivitása okozta, miközben a vállalkozások fejlesztései továbbra is csökkentek – írja jelentésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Közigazgatás, egészségügy, versenysport

2020 utolsó negyedévében 2019 utolsó negyedévéhez képest a beruházási teljesítmény több mint felét megvalósító, legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások körében a fejlesztések volumene 3,6 százalékkal csökkent, amiben meghatározó szerepet játszott, hogy a külföldi érdekeltségű vállalkozások továbbra is visszafogták fejlesztéseiket. Ugyanakkor a beruházások 18 százalékát realizáló költségvetési szerveknél az új tárgyi eszközök vásárlásai nagymértékben, 10 százalékkal emelkedtek a bázisidőszakihoz képest.

A beruházások volumenváltozása az egyes nemzetgazdasági ágakban eltérően alakult. A legnagyobb beruházónak számító, a nemzetgazdaság fejlesztéseinek közel negyedét megvalósító ingatlanügyletek beruházási teljesítménye jelentősen, 24 százalékkal bővült, köszönhetően elsősorban a meghatározó súlyú lakásépítések kiemelt növekedésének. Emellett a bérbeadást szolgáló üzleti létesítményekbe (pl. kereskedelmi egységek) történő beruházások is – mérsékelten – emelkedtek.

Az államháztartás összességében pozitívan járult hozzá a nemzetgazdasági beruházások változásához.

A negyedik legnagyobb súlyú területen, a közigazgatásban 21 százalékkal nőtt a volumen.

A járványügyi helyzettel is összefüggésben a fekvőbeteg-ellátási terület kiugró tárgyieszköz-vásárlásai révén az egészségügyi szolgáltatások területén szintén kiemelkedően (23 százalékkal) nőttek a fejlesztések.

Az oktatás és az állam által dominált, hatodik legnagyobb súlyú művészet és szabadidő területén egyaránt 20 százalékkal növekedett a tárgyidőszaki teljesítményérték, ez utóbbinál ismét meghatározó szerepet játszottak a versenysporttal kapcsolatos beruházások.

Több közepes súlyú nemzetgazdasági ágban számottevően csökkentek a fejlesztések. A mezőgazdaság beruházásai lényegesen visszaestek (26 százalékkal), itt az állattenyésztéssel vagy növénytermesztéssel foglalkozó, nagyobb létszámú vállalatok mérsékelték leginkább a fejlesztési ráfordításaikat. Jelentősen (28 százalékkal) csökkentek a beruházások az energiaiparban, elsősorban a villamosenergia-termelés területén.

Néhány kisebb súlyú nemzetgazdasági ágban kiugró bővülést regisztrált a KSH a beruházási teljesítményértékben.

Az információ, kommunikáció területén a beruházások nagymértékben nőttek (28 százalékkal), amiben szerepet játszott telekommunikációs hálózatok modernizálása is.

A pénzügyi tevékenység beruházásai szintén növekedtek (8,6 százalékkal), nagyrészt informatikaieszköz-beszerzések nyomán. Az építőiparban tevékenykedő gazdasági szervezetek járműbeszerzéseiknek is köszönhetően 21 százalékkal növelték fejlesztéseiket.

Éves szinten 3,8 százalék volt a visszaesés

Az év utolsó negyedéve ugyan jobban alakult, mint a megelőzők, de az éves átlagot ez már nem tudta megmenteni. 2020 egészében 2019 egészéhez képest a nemzetgazdasági beruházások volumene 3,8, ezen belül az építési beruházásoké 2,8, a gép- és berendezésberuházásoké 5,4 százalékkal mérséklődött.

A beruházások mintegy 54 százalékát jelentő, legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások körében 7,5, a költségvetési szerveknél 5,0 százalékkal csökkent a beruházási teljesítmény.

Az év egészét tekintve négyet kivéve az összes nemzetgazdasági ágban visszaestek a beruházások. A legjelentősebb beruházó ágak közül a teljesítményérték több mint negyedét realizáló feldolgozóiparban 8,1, a szállítás, raktározásban 9,5 százalékkal kisebb, ezzel szemben a nemzetgazdasági beruházások ötödét jelentő ingatlanügyletek területén 16 százalékkal nagyobb lett a volumen. Ez a három nemzetgazdasági ág a beruházások közel hattizedét tette ki.

A negyedik legnagyobb beruházási területnek számító közigazgatás, védelem nemzetgazdasági ágban szinte nem változott (–0,2 százalék), az ötödik legnagyobb kereskedelem, gépjárműjavításban pedig csökkent (–9,3 százalék) a volumen.

A fejlesztések a második legnagyobb mértékben – a járványhelyzettel is összefüggésben – az egészségügyi szolgáltatások területén nőttek (15 százalék). Ugyanakkor kiugró mértékű visszaesést regisztrált a KSH több, kisebb súlyú nemzetgazdasági ágban, így például az egyéb szolgáltatások területén 35, a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén 16 százalékkal esett vissza a volumen.

Matolcsy György jegybankelnök a 2020-as gazdasági visszaesés felét a kormány nyakába varrta,

mivel szerinte az államnak többet kellett volna beruházásokra és fogyasztásra költenie. Eközben a kormány hatalmas hiányt csinált a központi költségvetésben, az államadósságot így történelmi magasságokba katapultálta. Igaz, a nagy költekezés jórészt év végére esett – ahogy az a békeévekben már megszokottá vált.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek