Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kásler Miklós még 2020 végén ítélt 12 millió forintot a magyar ethnofitness edzésforma kidolgozására, most a Népszava kikérte és megkapta a majdnem kétoldalas pályázatot.
Megszerezte a Népszava a pályázatot, amellyel az Élet Szolgálat Egyesület 12 millió forintot nyert el Kásler Miklós döntésével a magyar ethnofitness edzésforma kidolgozására. Nem volt egyszerű: mint írták, a szervezet honlapján megadott telefonszám nem működött, az egyesület címe egy nagykanizsai üres lakás, az elnöke pedig inkább a férjéhez, Nagykanizsa volt fideszes alpolgármesteréhez irányította az újságírókat. A közérdekű adatigénylésre azonban már ki kellett adni a dokumentumot.
A pályázati irat nem volt túlságosan hosszú, alig két oldal – írja a lap. Mint kiderült, a cél „a földművelő magyar nép zenéjét és táncát” megkedveltetni. A pályázók tánccsoporttal, koreográfussal és egy fitnesz-instruktorral dolgoznak együtt. A tánccsoport által begyakorolt mozdulatsorból 40 perces oktatóvideó is készülne, amit iskoláknak és néptánccsoportoknak mutatnának be.
A 12 milliós támogatásból projektvezetőként Kása Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériuma alá tartozó Magyarságkutató Intézet szakértője 2 millió forintot kap.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.