Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
A hétfő este megjelent kormányhatározat 22 milliárd forintot vesz ki különböző tartalékokból.
Az egészségügy gyógyító-megelőző ellátásaira 700 millió, a Nemzeti Népegészségügyi Központnak 400 millió, nemzetiségi intézményeknek 700 millió többlet jut egy, a Magyar Közlönyben megjelent friss kormányhatározat szerint.
2,5 milliárdot kapnak a vízügyi igazgatóságok főleg dologi kiadásokra és 1,7 milliárdot a nemzeti sportközpontok elsősorban beruházásokra, de ezeknek nem a tartalék a forrása, hanem a Gazdaságvédelmi Alap „Öntözési alap-infrastruktúra fejlesztése” és „Fővárosi fejlesztések” című rovataiból vesznek el nagyjából ugyanannyit.
A legnagyobb egyösszegű juttatás a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálaté, 5,4 milliárd dologi kiadásokra.
2,4 milliárdot kapnak beruházásokra a művészeti intézmények és 3 milliárdot a „Kiemelt Nemzetközi Sportesemény Stratégia és sportesemény pályázatok, valamint kiemelt hazai rendezésű sportesemények támogatása” című költségvetési tétel – ennek forrása a Központi Maradványelszámolási Alap.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A napokban az orosz közlekedési miniszter is így járt, majd néhány órával később holtan találták meg az autójában.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?