A Mérce szúrta ki, hogy figyelemfelhívást adott ki az ombudsmani hivatal részeként működő jövő nemzedékek szószólja, Dr. Bándi Gyula a Fertő tavat érintő szállodaberuházás kapcsán.
Azt írja, bár az alapvető jogok biztosáról szóló törvény „kizárja a biztos vizsgálati lehetőségét olyan kérdésben, amelyben a határozat ellen közigazgatási per indult”, a jövő nemzedékek szószólja úgy véli, „mindenképpen indokolt egy figyelemfelhívásban összegezni a jövő nemzedékek érdekeinek védelmében az Alaptörvényből eredő alapjogi kereteket”.
Felhívásában a zöldombudsman megjegyzi, hogy a hazai szabályozásban az építésügyi kiemelt beruházások esetén egyre tágabb körű felmentések érvényesülnek a helyi településrendezési szabályok alól. Hozzáteszi azonban, hogy a környezet és természet jogszabályokkal garantált védelmi szintjét a hatóság egyedi döntése sem ronthatja le. Megjegyzi, hogy az Alkotmánybíróság az Alaptörvény kontextusában is hangsúlyozta már: a természeti kincsek esetén
nem lehet a földhasználat jogával rendelkező személy kizárólagos saját vállalkozási érdekének tekinteni a természeti kincsekkel történő gazdálkodást.
Azt is hangsúlyozza, hogy a beruházásokhoz fűződő magánérdekek „az Alaptörvény értékrendje és szabályai szerint nem írhatják felül a jelen és a jövő közérdekét érintő természetvédelmi érdekeket”.
A Fertő tónál állami pénzből épülnek kikötők, apartmanok, sportpályák. A tervek között szálloda és parkoló is szerepel. Civilek korábban már többször tiltakoztak a beruházás ellen, a Greenpeace pedig bírósághoz fordult.