Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A kormány hosszú időre, 9 évre nevezné ki az Országos Atomenergia Hivatal vezetőjét, de a párbeszédes Kocsis-Cake Olivio rálicitált erre törvénymódosítójában. Azt javasolja, hogy a felügyeleti szerv vezetőjét rögtön 4,5 milliárd évre nevezzék ki.
Módosító javaslatot nyújtott be a Párbeszéd politikusa, Kocsis-Cake Olivio a jelenleg az Országgyűlés előtt fekvő, az atomenergia-felügyeleti szerv vezetőjének kinevezéséről is szóló törvényjavaslathoz. Ez az a jogszabály, melyet a Párbeszéd amiatt kritizált, mert lehetővé tenné, hogy 9 évre, pályázat és szakirányú tapasztalat nélkül ki lehessen nevezni az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) vezetőjét.
A most benyújtott módosítóban Kocsis-Cake Olivio azt javasolja, hogy ne 9 évre, hanem 4,5 milliárd évre nevezzék ki az atomenergia-felügyeleti szerv főigazgatóját. Azért ennyi időre – szól az indoklás –, mert ez az időtartam “megfelelően igazodik a szerv tevékenységéhez”.
Ugyan az atomreaktorokban használt 235-ös uránizotóp felezési ideje csupán hétszázmillió év – ismeri el indítványában az ellenzéki politikus –, de a 4,5 milliárd év “már megfelelően garantálhatja az elnök függetlenségét, ha mi nem is azt értjük e fogalmon, mint a Kormány”.
Kocsis-Cake Olivio arra is kitér javaslata indoklásában, hogy mivel “a Kormány javaslata szerint az elnök egy alkalommal ismételten kinevezhető, ily módon kilencmilliárd évig biztosítani lehet Paks II. építése és működése felügyeletét, addig talán el is készül, és ha a beruházás nem is térül meg soha, továbbá haszontalan és ártalmas, de talán a baráti orosz hitelt sikerül addigra visszafizetnie az országnak.”
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A texasi republikánusok a választókörzetek határainak nekik kedvező mozgatásával fölerősíthetik azt a folyamatot, amely egypártrendszert alakít ki egyre több szövetségi államban.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája” – mondta arról, hogy fog dönteni az ukrajnai háború ügyében.
Kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.