„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Vegyesen alakult a magyar fizetőeszköz árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggelre.
Az eurót a kedd este hét órai 346,28 forint után szerda reggel hét órakor kissé alacsonyabban, 346,22 forinton jegyezték, a dollár jegyzése 283,03 forintról 283,38 forintra emelkedett, a svájci franké pedig 315,91 forintról 315,80 forintra csökkent.
Az éjszaka folyamán június 1-én a forint új idei árfolyamcsúcsot ért el az euróval, a dollárral és a svájci frankkal szemben egyaránt.
Az eurót 345,94 forinton, a dollárt 282,72 forinton, a svájci frankot 314,93 forinton is jegyezték, ami mindhárom deviza esetében az idei legalacsonyabb jegyzés.
Hasonló szinten az euró jegyzése legutóbb 2020 augusztus közepén járt, a dollárt 2019 június elején, a svájci frankot pedig 2020 június elején jegyezték közel azonos szinten.
Szerda reggeli jegyzésén a forint 0,53 százalékkal erősödött az euróval szemben a hétfői kezdés óta, a dollárral szemben 0,66 százalékos, a svájci frankkal szemben pedig 0,46 százalékos erősödést ért el.
A forint az elmúlt hónapban 3,8 százalékkal erősödött az euróval szemben, az év eleje óta pedig 4,5 százalékkal. A dollárral szemben a forint az elmúlt hónapban 5,5 százalékos, az év eleje óta pedig 4,5 százalékos nyereséget ért el. A forint az elmúlt hónapban 3,6 százalékos, az év eleje óta 5,8 százalékos nyereséget ért el a svájci frankkal szemben.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Szerinte negatív hírverés zajlik a dakotázós megjegyzése nyomán.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.