Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Nem, nem keleti vakcinákkal. A flamand mentalitás és a leegyszerűsített oltási program is segített.
Gyenge kezdés után a 11 milliós Belgium immár a második helyen áll az EU tagállamok között a 18 éven felüli lakosság oltottságát tekintve. Csak Málta előzi meg.
Múlt szombatig a belgák háromnegyede immár kapott legalább egy védőoltást a koronavírus ellen, és 42% már mind a két oltást megkapta – írja a Politico. Miért-e nagy siker? Elsősorban azzal magyarázható, hogy Belgium flamand fele egyértelműen az oltásra szavazott. A flamandok 79%-a kapott már legalább egy védőoltást, de a 65 fölöttiek esetében ez az arány 95%, sőt egyes városokban elérte a 100%-ot is.
Belgiumban ma már – éppúgy mint a többi nyugati országban – nem az a kérdés, hogy van-e vakcina hanem az, hogy jönnek-e a polgárok a védőoltásra?
A flamand országrészben mindent megtettek azért, hogy aki akar, az a lehető legkönnyebben hozzájuthasson a védőoltáshoz. "Olyan sok oltóközpontot hoztunk létre, hogy mindenki találhat magának egyet 10 kilométer sugarú körben" – büszkélkedett a flamand országrész egészségügyi minisztere, hozzátéve: a polgárok nem felhívást kaptak, hanem konkrét helyet és időpontot az oltásra.
Belgium francia része szkeptikusabb a védőoltást illetően – éppúgy mint Franciaország polgárai. Ezért náluk csak 72%-os az oltottsági mutató. A legrosszabbul azonban Brüsszel szerepel. Belgium és az Európai Unió fővárosában mindössze 54%-os az átoltottság.
A cél az, hogy Brüsszel lakosságának 70%-a be legyen oltva július közepéig. Erről maga az oltási menedzser is úgy nyilatkozott a Politicónak, hogy "nagyon ambiciózus cél".
Miért? "Sok brüsszeli polgárnak nincs háziorvosa vagy számítógépe sem, illetve ha van, akkor nem biztos, hogy tudja azt használni" – mondta Brüsszel oltási menedzsere. Inge Neven arra is rámutatott, hogy sokan kommunikációs problémákkal küszködnek: "a polgároknak több mint az egytizede meg sem kapja a felhívásokat a védőoltásra, illetve ha meg is kapja, akkor nem tudja elolvasni őket".
Sok az előítélet: "Bizonyos afrikai közösségek hagyományosan azt gondolják, hogy minden oltás gátolja a termékenységet. Ugyanez a helyzet a roma közösség esetében is."
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.