Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Előretört a futball a Forbes idei listáján, ahol az eredmények mellett a pénztermelő képességet is súlyozták.
A Forbes magyar kiadása idén is összesítette a legértékesebb magyar sportolók listáját. Fontos, hogy ez a lista nemcsak a legjobb sportolókról szól, hanem arról is, kinek milyen pénztermelő és márkaépítő képessége van.
A listán sokat lépett előre a foci, amit több mindennel lehet magyarázni: egyrészt még most is zajlik az Európa-bajnokság, de egyes játékosok ettől függetlenül is nagyon sokat építettek a saját imázsukon, elég itt például Gulácsi Péter szivárványcsaládok melletti kiállására gondolni, ami miatt sokan megismerték a kapus nevét.
A tavalyi eredményekhez képest így is változatlan Hosszú Katinka első helye, de Szoboszlai Dominik úgy tudott focistaként holtversenybe kerülni vele, hogy a támadó idén pályára sem lépett tétmeccsen, sérülése miatt pedig az Eb-re készülő válogatott keretébe sem került bele.
Őket követi az úszó Milák Kristóf és a már említett Gulácsi Péter, a focista Szalai Attila rekordot döntött azzal, hogy az ötödik helyen nyitott a listán. Az indoklás szerint ehhez az kellett, hogy az isztambuli Fenerbahce focistája aktívan használja a közösségi médiát is, ahol nagyon sok aktív rajongója van.
Nem töri meg a hatodik és a hetedik helyezett sem az úszás-foci duót, Kapás Boglárka és Willi Orbán foglalják el, utánuk következik Fucsovics Márton teniszező, az úszó Cseh László, és holtversenyben Lio Shaoang és Lio Shaolin Sándor gyorskorcsolyázók.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A napokban az orosz közlekedési miniszter is így járt, majd néhány órával később holtan találták meg az autójában.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?