Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Részben az építőanyagok drágulása miatt szabadultak el a lakóingatlanok árai, az ügyben pedig már a GVH is vizsgálódik.
Két teljesen különböző félévet tudhat maga mögött az új lakóingatlanok piaca – írja az ingatlan.com. A múlt év második felében alig változtak az átlagos négyzetméterárak a kínálati piacon, 2021 első hat hónapjában viszont drasztikusan emelkedtek.
Budapesten például júniustól az év végéig kevesebb mint 10 ezer forinttal nőtt az eladásra kínált új lakóingatlanok átlagos négyzetméterára, januártól július elejéig viszony több mint 60 ezer forinttal. Ez pedig egy 100 négyzetméteres lakás vagy ház esetében hat hónap alatt 6 millió forintos áremelkedésnek felel meg. Az árváltozás dinamikája a többi nagyvárosban is hasonló volt. Az ingatlan.com adataiból az is kiderül, hogy múlt év második felében az új lakóingatlanok átlagos négyzetméterára megyeszékhelyeken 2,4 százalékkal 536 ezer forintra mérséklődött, miközben az idei első félévben több mint 12 százalékkal 600 ezer forint fölé emelkedett.
A drgágulásnak részben az építőanyag-árak növekedése az oka, ami miatt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot is indított. Ha a GVH-vizsgálat kartellmegállapítással érne véget, akkor az ingatlanhirdetési portál szerint az építtetők vagy új építésű ingatlanvásárlók elviekben akár kártérítést is követelhetnek.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.