Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A Magyar Kikötő Zrt. 1,86 milliárdos ajánlata lett a befutó a tenderen, de idén így sem indulnak el a hajójáratok.
A Magyar Kikötő Fejlesztő és Hajózási Üzemeltető Zrt. (Magyar Kikötő) ajánlatát hozta ki nyertesnek a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV) a menetrend szerinti BKV-hajók üzemeltetésére kiírt tenderen – írja a Világgazdaság. A fővárosi cég még 2020 júniusában indította el a nyílt uniós közbeszerzést.
A BKV vezérigazgatója, Bolla Tibor május végén még arról nyilatkozott, hogy 2021-ben nem lesz a Duna budapesti szakaszán közszolgáltatásban végzett, menetrendi hajóközlekedés, mivel a koronavírus-járvány miatt a főváros, a BKV és a BKK is forráshiányos. Ezt most a Világgazdaságnak is megerősítették: jelen állás szerint nincs pénze a BKV-nak idén a menetrend szerinti hajókra. Azt is írták a lapnak, hogy a szerződés a felek aláírásától lép hatályba, ami még nem történt meg. Ennek oka – írja a lap – feltehetően a csaknem féltucatnyi, részben folyamatban lévő vitarendezési kérelem, hiszen a szerződéskötési moratórium június 21-én lejárt.
Az üzemeltetésre kötött szerződés mennyisége tervezetten 60 ezer üzemóra három évre. A Magyar Kikötő a közszolgáltatás lebonyolítása mellett a hajók teljeskörű üzemben tartásáért is felel, továbbá a kikötőkkel kapcsolatos feladatokat is ellátja. A társaság által ajánlott üzemóradíja áfa nélkül számítva 30,99 ezer forint, tehát a maximális 60 ezer üzemórára vetítve nettó 1,859 milliárd forint. Ez volt a legolcsóbb az érvényesen benyújtott pályázatok árai közül.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.