Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Sose szabad üzletet kötni olyan brókerrel, akivel nem lehet találkozni, és aki fix hozamot ígér – ezek a fő tanulságai annak a kiterjedt bitcoinos csalássorozatnak, amelyben a magyar rendőrség is nyomoz.
Matthew Nolanként mutatkozott be a Cipruson regisztrált Maxiflex Ltd. nevében, angolul beszélt, és roppant meggyőző volt. A pénzügyi cég weboldalán regisztrálni kellett, majd az ügyfelet az okmányai alapján azonosították, s a beszkennelt iratait lementették. „Matthew” azokkal a módosnak és a pénzügyi világban viszonylag jártasnak tűnő ügyfelekkel vette fel a kapcsolatot, akik maguk szúrták ki a weboldalt. Ezután a bróker többszöri chatelés vagy telefonálás útján építette fel a bizalmat, de találkozni sosem lehetett vele. Majd lecsapott: bitcoinbefektetésről szóló „VIP-ajánlattal” rukkolt elő. Az egyik ilyen úgy szólt: legalább 17 ezer dollárt kell megmozdítani, de napi 200 dollár a hozam.
Mindez az átvert magyar ügyfelek által tett feljelentésekből derül ki, akik fejenként akár több tízmillió, együttesen több százmillió forintot buktak – tájékoztatta a HVG-t Németh Katalin, a sértettek egy csoportját képviselő Lohn Ügyvédi Iroda tagja. Amikor nem jöttek a beígért hozamok, a sértett vissza akarta kérni a pénzét, ám ekkor további 5500 eurót követeltek tőle a költségekre. Majd a csodabrókerek a pénzzel és a személyes adatokkal együtt felszívódtak.
A cikk teljes terjedelmében az eheti HVG hetilap Gazdaság rovatában, illetve online a hvg360-on olvasható.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.