Frans Timmermans az Európai Bizottság alelnöke terjesztette elő a javaslatot Sarm el Sejkben mondván: “az Európai Unió meghallotta a G77 fejlődő államcsoport kívánságát, melynek egyik alapvető követelése a pénzügyi világalap a szegények támogatására környezetvédelmi ügyekben.”

Timmermans a kétségeiről is beszélt: „nem a mi ötletünk volt ez a világalap, ezért nem is nagyon támogattuk. Miért? Mert tapasztalatból tudom, hogy egy ilyen alap létrehozása hosszú időt igényel, miközben már vannak hasonló eszközeink a klímaváltozás elleni harcban. Most is azt hiszem, hogy gyorsabban célhoz jutnánk azoknak az eszközöknek a felhasználásával, melyek már a rendelkezésünkre állnak, de mivel a G77 csoport olyan nagy jelentőséget tulajdonít ennek, ezért mi is belementünk.”

A bizottság alelnöke egyáltalán nem titkolta, hogy az alap létrehozásának alapfeltétele az, hogy világos és egyértelmű szabályok legyenek annak működtetésére.

Az uniós javaslat egy csomagterv része. A világalap létrehozásáért cserébe az Európai Unió azt akarja elérni, hogy az ENSZ-tagállamok jobban csökkentsék a szén-dioxid-kibocsátást, mint ahogy jelenleg vállalják. Timmermans ezért hozzátette: “A párizsi klímaegyezmény előírásainak kell érvényesülnie. Az alaphoz való pénzügyi hozzájárulást pedig az országok jelenlegi gazdasági ereje kell, hogy meghatározza, nem pedig az 1992-es állapot, ahogy azt a G77 csoport javasolja.”

A célzás világos: ma Kína vagy Szaúd-Arábia sokkal magasabb GDP-vel rendelkezik mint 30 évvel ezelőtt.

Kanada környezetvédelmi minisztere rögtön támogatásáról biztosította az uniós csomagtervet, de ő is hozzáfűzte: a világalaphoz Kínának, Szaúd-Arábiának és Katarnak is jelentős mértékben hozzá kell járulnia nemcsak azért, mert ezek immár tehetős államok hanem, mert a legnagyobb környezetszennyezők közé tartoznak.

Steven Guilbeault kanadai környezetvédelmi miniszter elmondta a londoni Guardian tudósítójának, hogy “elismerjük a felelősségünket a környezetszennyezésben, de a szén-dioxid-kibocsátásunk egyre inkább csökken. Mindenkinek érdeke, hogy egyre több szponzor legyen a világalapban, ezért Kínának és az Öböl menti államoknak is ott kell lenniük a befizetők között.”

Korábban John Kerry amerikai környezetvédelmi miniszter ugyanezt az álláspontot fogalmazta meg anélkül, hogy támogatásáról biztosította volna a világalapot.

Mit lehet tenni?

Három opció van: létrehozni ezt a világalapot most azonnal vagy esetleg jövőre Dubajban. A harmadik pedig az, hogy tárgyaljanak egy pénzügyi megoldásról, de más formában, például a Világbank keretében. Ez az amerikai javaslat.

A Világbank elnöke hagyományosan mindig amerikai, ezért az USA jobban bízik egy ilyen megoldásban, de mások számára ez nemigen elfogadható. A kínaiak például nem tartják ezt célravezetőnek, mert ők még mindig magukat a fejlődő ország csoport részének tekintik arra hivatkozva, hogy az egy főre jutó GDP náluk még nem éri el a fejlett államok szintjét.

“Végül is politikai akaratról van szó. Engedményeket kell tenni és kompromisszumokat kell kötni. Reméljük, hogy megtalálják a résztvevők ehhez a közös alapot az ENSZ környezetvédelmi világkonferencián” – mondta a Guardian tudósítójának Preety Bhandari, a World Resources Institute szakértője.