Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az osztrák Kika/Leiner bútoráruházlánc bezárja áruházainak több mint felét, a mintegy 3500 alkalmazottból pedig 1900-at elbocsátanak.
A Kika/Leiner csoport (Leiner Kika Möbelhandels GmbH) új tulajdonosa az osztrák Der Standard értesülései szerint a jövő héten dönthet arról, hogy fizetésképtelenséget jelent-e.
A vállalat csütörtöki közleménye szerint „mélyreható átszervezést” hajtanak végre, ennek keretében pedig júliustól 23 áruházat bezárnának a 40-ből, és a 3500 alkalmazottból 1900-at elbocsátanak. A leépítéseket azzal indokolták, hogy az operatív üzletág „masszív átszervezésre szorul”, és nagy szükség van a cselekvésre. Az új tulajdonosok a vállalatot több mint 150 milliós működési veszteséggel vették át, a havi likviditási igénye pedig nyolc-tízmillió euró.
Az új tulajdonos és ügyvezető igazgató, Hermann Wiesert szerint meg akarják menteni, ami megmenthető.
A gyatra üzleti számok és a jelentős kötelezettségek fényében a lap által megkérdezett szakértők azt feltételezik, hogy a vállalat átszervezése nem sikerülhet a fizetésképtelenség bejelentése nélkül. A hírek szerint a vállalat kötelezettségei több mint 300 millió eurót tesznek ki.
Michael Slamanig, a Kika/Leiner szóvivője elmondta, hogy a jövő hétig minden lehetőséget megvizsgálnak, beleértve a fizetésképtelenséget is.
A szóvivő ugyanakkor igyekezett megnyugtatni a vásárlókat, hogy a korábban leadott megrendeléseket és utalványokat, valamint az ezekkel kapcsolatban befizetett előlegeket a fizetésképtelenség nem érinti.
A vállalat nehézségeinek okaként elsősorban öröklött problémákat, azaz a menedzsment hibáit, valamint a robbanásszerűen megnövekedett költségeket, bonyolult folyamatokat, a rossz márkastratégiát jelölték meg.
A bútoráruház-csoport a múlt héten cserélt gazdát. Az osztrák René Benko nevéhez köthető Signa Group két részben adta el a 2018-ban felvásárolt, mintegy 40 telephellyel rendelkező csoportot: Az ingatlanok Frank Albert Supernova csoportjához, az operatív kiskereskedelmi üzletág pedig Hermann Wieser bútorkereskedelmi szakértőhöz került.
A Signa Group az ingatlanokért a lap szerint kevesebb mint 400 millió eurót kapott, míg Wieser állítólag csupán jelképes összeget fizetett az operatív üzletágért.
Hazánkban a Kika áruházakat már 2019-ben eladták, azóta az XXXLutz márkanéven üzemelnek.Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.