Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Elkészült a Transparency International korrupcióérzékelési indexe, és az egymást követő második évben is az EU utolsó helyére kerültünk.
Egyetlen pontot sem tudott javítani Magyarország a Transparency International korrupcióérzékelési indexében, így ahogy tavaly, úgy most is az Európai Unió legkorruptabb országa lett. A hátrányunk azonban nagyobb lett: a 0-tól 100-ig terjedő skálán (ahol a 0 a legkorruptabb, a 100 a tökéletesen tiszta ország) ugyanúgy 42 pontot szerzett Magyarország, mint egy éve, viszont az utolsó előtti Bulgária 43-ról 45 pontra javított. A harmadik legrosszabb uniós tag, Románia, 46 pontot szerzett, ugyanannyit, mint egy éve.
A korrupcióellenes szervezet berlini központja most tette közzé a 2023-as adatait, ezek szerint a világ leginkább korrupciómentes országa Dánia maradt, 90 ponttal. A második helyen is ugyanúgy Finnország áll, 87 ponttal, viszont már nem holtversenyben Új-Zélanddal, az ugyanis 85 pontra rontva lecsúszott a harmadik helyre.
Magyarország a legjobb helyezését 2007-ben érte el a listán, utána már lejtmenetbe kapcsolt (egy kicsi, 2009-es javítással), 2012-ben pedig, amikor a TI átállt a mostani módszertanára, az EU 9. legkorruptabbja volt. Onnan majdnem folyamatos volt a visszaesésünk, egyedül 2018-ban sikerült javítani egyetlen ponttal. 2020-ra jutottunk el oda, hogy Romániával és Bulgáriával hármas holtversenyben az EU legkorruptabbjai legyünk. 2021-ben Bulgária még nálunk is nagyobbat rontott, 2022-re viszont visszaszereztük az unió legkorruptabb tagállama címet, immár egyedül, és 2023-ban is megtartottuk ezt a helyezést.
A Transparency International Magyarország a délelőtt mutatja be a felmérés Magyarországot érintő részleteit és bővebb elemzését a magyar helyzetről, erről is beszámolunk majd.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.