Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Kisebb és nagyobb bútor- és barkácsboltok is is csatlakoztak a Szép-kártyát elfogadó helyekhez, csak az OTP-vel 50-en szerződtek már.
Január 1-től immár lakásfelújításra is lehet költeni a Széchenyi pihenő (Szép) kártyákra utalt összegekből, persze nem mindegy pontosan mennyit, és kinek fizetjük, amiről itt írtunk korábban.
A lehetőségre igyekeznek rá is repülni a boltok, hiszen a vonatkozó jogszabály alapján azok mind elfogadhatják majd a kártyát, akik a következő kereskedelmi tevékenységgel foglalkoznak:
Ehhez azonban szerződést kell kötniük a kártyát kibocsátó bankokkal, a Bank360 szerint az OTP és az MBH Bank már tavaly karácsony előtt elindította a szerződéskötési lehetőséget, és a K&H-hoz is folyamatosan érkeznek be az új szerződések január 1-től. Azt is összeszedték, mely nagyobb üzletekben lehet majd előrántani a Szép-kártyát, amikor kicsengetnénk az új csempe vagy az új gardróbszekrény árát:
Ez azonban nem a teljes lista, ami folyamatosan bővül, az OTP-vel például január első hetében már 50 kereskedő szerződött. Az elfogadóhelyekről érdemes a bankok vonatkozó oldalain tájékozódni:
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.