Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az első randin nem mindegy, ki fizet, de a párválasztási döntésekben keveseket érdekel a másik anyagi helyzete. Aztán a kapcsolatban a pénzen megy a legtöbb vita. A magyarok harmada havonta vagy gyakrabban veszekszik a pénz miatt.
A magyarok többsége konzervatív, ha arról van szó, ki fizessen az első randin. A férfiak 67 százalékának az a komfortos, ha ő állja a számlát, de a nőknek is csak 4 százaléka szeretné magára vállalni ezt a szerepet – derül ki az Erste Magyarország felméréséből. Az első randevútól eltekintve az anyagiak nem meghatározóak egy párkapcsolat elején. Mindössze a férfiak 15 százaléka, míg a nők 19 százaléka mondta azt, hogy inkább- vagy kifejezetten fontos számára a másik anyagi helyzete párválasztási szempontból.
Idővel azonban felértékelődik az anyagiak szerepe a párkapcsolatokban. A konfliktusok és veszekedések legfontosabb okaként az együttéléssel kapcsolatos súrlódások mellett holtversenyben a pénzügyeket jelölték meg (28-28 százalék). Dobogós a féltékenység (25 százalék), míg a vitaokok között a negyedik és az ötödik helyen a másik családja állt, illetve az olyan káros szokások, mint a dohányzás vagy az alkoholfogyasztás (24-24 százalékkal).
Bár a legfontosabb konfliktusok között első helyen szerepeltek az anyagiak, az ilyen jellegű viták nem gyakran fordulnak elő.
A magyarok 5 százaléka veszekszik napi szinten a pénz miatt, 10 százalék hetente, 15 százalék havonta, 22 százalék évente párszor, 17 százalék évente vagy ritkábban, míg 31 százalék soha.
A párok közti bizalom meghatározó eleme a pénzügyekben való nyíltság, e tekintetben a felmérés vegyes képet fest.
A válaszadók harmadánál előfordul, hogy nem mondanak el mindent a pénzzel kapcsolatban, 9 százalékuk pedig elismerte, hogy rendszeresen elhallgat zsebbevágó információkat.
57 százalékuk esetén a bizalom viszont teljes, még sosem kellett elhallgatniuk vagy hazudniuk a párjuknak pénzügyekben.
Bár a közös kassza ötletét a válaszadók 31 százaléka (házasok esetén 44 százalék) kifejezetten jó ötletnek találja, a legtöbb válaszadónak külön bankszámlája van (57 százalék) és mindössze 24 százalék vezet csak közös számlát.
A párok legfontosabb pénzügyi döntései bevallottan jellemzően közösen születnek (59 százalék), a házasságban élőknél ez az arány még magasabb (65 százalék). A párok leggyakrabban lakásvásárlásra és utazásra gyűjtenek együtt, de gyakori a nyugdíjcélú megtakarítás, az autóvásárlás, illetve fontos a gyerekek anyagi támogatása is.
Az Erste arra is kíváncsi volt, mihez kezdenének a párok, ha övék lenne a főnyeremény a lottón. A legtöbben itt is a házvásárlást jelölték meg, amit az utazás, a befektetés, a család támogatása, valamint az adományozás követ.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Amikor kiderül, hogy egy egyházi személy kiskorúakkal szemben szeméremsértő módon viselkedett, a botrányokat rendszerint nagy médiazaj kíséri, és ma már a gyanúba kerültek felfüggesztése is rutinszerűen megtörténik, de az egyházi és világi eljárások eredményét többnyire lehetetlen kideríteni.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
A világ egyik legismertebb séfjét is fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.