Nagy Márton elmondta, hova kerülnek az állampapírokból kifolyó százmilliárd forintok

Egyelőre, úgy tűnik, a pénz nagy része nem megy sehova, marad állampapírban.

  • HVG
Nagy Márton elmondta, hova kerülnek az állampapírokból kifolyó százmilliárd forintok

A nemzetgazdasági miniszter, Nagy Márton a Facebookon számolt be arról, hogy az inflációkövető prémium magyar állampapírok (PMÁP) tulajdonosai mire fordítják a hozamfizetéseket és a papírok visszaváltásából származó összegeket.

A tárcavezető szerint a visszaváltási arány csak 35 százalék, és minden pénz más papírokba áramlik vissza. Sőt, a hozamok kétharmada is állampapírokba áramlik, az államkincstár csak a hozamok harmadát fizeti ki.

Mindez persze még változhat, akár a korábbi lejáratok, illetve a korábbi kamatperiódus-fordulójú papírok esetében is. Az biztos, hogy az infláció mérséklődésével a PMÁP már egyáltalán nem számít jó befektetésnek.

Az alacsony kiáramlási arány mindenesetre – legalábbis egyelőre – igazolni látszik az államadósság-kezelő azon döntését, miszerint nem vezet be új, versenyképes konstrukciókat a lakossági állampapír-állomány megtartása érdekében.

Megint hatalmas pénzeső érkezik – érdemes alaposan megfontolni, mit vesz fel az ember

Megint százmilliárd forintos kifizetések esedékesek az inflációkövető állampapírokból. Bár az állampapír már nem olyan vonzó befektetési forma, a többség nem mozdul ki belőle.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán fura körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.