Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Már most rengeteg a késés a légi közlekedésben, nőtt a járatok száma, ami tovább terhelte a légiirányítást.
A légi közlekedésben a késések rosszabbak lehetnek, mint a tavaly tapasztaltak – írja a Budflyer szakértőkre hivatkozva. A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary is ugyanerre számít, a Routes Europe konferencián pedig Ourania Georgoutsakou, az Airlines for Europe ügyvezető igazgatója fejezte ki az aggodalmát a légiforgalmi irányítás előtt álló kihívások miatt.
A késések miatt már tavaly is tömegek ragadtak hosszú időre a repülőtereken, napi szinten jelezték az utasok, hogy nem indult el a gépük idejében. Tavaly az átlagos késés 21,4 perc volt járatonként. A vg.hu szerint ennek fő okai a légiforgalmi irányítók hiánya, a vártnál nagyobb forgalomnövekedés egyes területeken, a gyakori kedvezőtlen időjárási körülmények, valamint a járatok eredeti repülési tervtől való eltérése volt.
A pesszimista jóslatok mögött az áll, hogy idén a járatok száma eléri a 11 milliót, ami 3,7 százalékos növekedés tavalyhoz képest. Ez tovább terheli a légiirányítást, különösen a már most is túlterhelt régiókban.
De nem kell megvárni a nyarat ahhoz, hogy késsen a gépünk: az EasyJet azt közölte, hogy az év első két hónapjában az ilyen járatok száma 41 százalékkal nőtt.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.