Reflektorfényben a vagyonadó
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Egy 258 paragrafusos salátatörvénybe rejtette el a kormány a 2022-ben óriási botrányt kiváltó rendelet szövegét.
Az igazságügyi miniszter éppen a Föld napján, április 22-én nyújtotta be azt az összetett törvényjavaslatot, ami környezet- és természetvédelmi szempontból kulcsfontosságú jogszabályok módosítását is tartalmazza – írja közleményében a WWF Magyarország.
A törvényjavaslat többek között ellehetetlenítene fontos természetvédelmi hatósági eljárásokat, és bővítené a tarvágás lehetőségeit természetes erdeinkben. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a Magyar Természetvédők Szövetsége és a WWF Magyarország Alapítvány a miniszterelnöknek és az érintett minisztereknek küldött levélben tiltakoznak a törvényjavaslat ellen.
A 258 paragrafusból álló törvénytervezet gyakorlatilag azokat a rendeleteket véglegesítené, amelyeket a kormány a háborús veszélyhelyzet alatt hozott.
A természetvédők úgy vélik, az egyik cél az, hogy törvénybe foglalják a névleg az energiaválságra hivatkozva hozott, hírhedt „tűzifarendelet” egyes, tarvágást megkönnyítő rendelkezéseit. A veszélyhelyzeti rendelet egyes intézkedéseit annak ellenére emelnék át a normál jogrendbe, hogy azok 2022-ben óriási társadalmi tiltakozást váltottak ki.
A felháborodás hatására a kormány három éve még visszavonulót fújt, az agrárminiszter pedig egy miniszteri utasításban korlátozta a tűzifarendelet végrehajtását az állami tulajdonú erdőkben.
Ez a korlátozás azonban a mostani törvényjavaslatot már nem érintené – így végleg zöld utat kaphat a tarvágás.
„A jövő generációk életminősége azon múlik, hogyan bánunk ma a természet kincseivel. A gyermekeink, unokáink erdeit nekünk kell felnevelnünk” – hangsúlyozta Éger Ákos, a Magyar Természetvédők Szövetsége ügyvezető elnöke.
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Felhasználható-e a személyautó a fejlesztési tartalék feloldására?
Milyen jogi megfelelési követelményekre kell figyelnie a vállalkozásoknak, ha MI-alapú eszközöket használnak a munkaügyi területeken?
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.