Az Országgyűlés legutóbbi ülésén elhalasztották egy sporttárgyú törvényjavaslat zárószavazását, és úgy látszott: egy olyan részt akarnak beilleszteni, amely a győri Etoparkban található, kalandos sorsú állami tulajdonú ingatlanokat, amelyeket ma is az ETO Futball Sportszervező és Szolgáltató Kft. használ, a cég tulajdonába adja.
A sportot is felügyelő Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter zárószavazást előkészítő módosító javaslata ezt azzal indokolta, hogy a döntés a sportszervezet közfeladatainak hatékonyabb ellátását szolgálná. A cég tulajdonosa egyébként egy idő óta Világi Oszkár, az egyik leggazdagabb szlovákiai és magyarországi üzletember, a Mol-csoport igazgatóságának tagja, a Slovnaft elnök-vezérigazgatója.
A Törvényalkotási Bizottság csütörtöki ülésén azonban megjelent a Honvédelmi Minisztérium sportot felügyelő államtitkára, Schmidt Ádám, és bármiféle indoklás nélkül közölte: nem ért egyet saját minisztere javaslatával. Ezután azt a bizottság el is utasította. Érdekes módon az ellenzéki képviselők sem kértek magyarázatot.
Így csupán az FTC és az UTE tulajdonába adott ingatlanok adatait pontosították, a többi részhez nem nyúltak. Jövő kedden most már biztosan megtörténik a plenáris ülésen az elhalasztott zárószavazás, benne a törvény lex Miláknak nevezett részével.
Eszerint ha egy olimpiai helyezett elmulasztja az olimpiai járadékra jogosult edzője megnevezését, mint Milák Kristóf úszó, akkor ezt helyette a honvédelmi miniszter teheti meg. Mivel ez a párizsi olimpiáig visszamenőleg érvényes, Virth Balázs is megkaphatja, ami jár neki Milák felkészítéséért, és mivel elmúlt 45 éves, rögtön el is kezdheti felvenni.