Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Tény, hogy szép profit jött össze tavaly Ferihegyen.
Ezzel a poszttal örvendezett vasárnap Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter:
Elsőre nem nagyon érteni, mire gondolt Nagy, hiszen, bár a Budapest Airport Zrt. valóban kiváló évet zárt, az onnan kivett osztalék nem érte el a felét a nevezett több mint 100 milliárd forintnak.
A reptérüzemeltető vállalatnál ugyanis tavaly
a társaság tulajdonosai pedig a nyereséget meghaladó, 110 millió eurós osztalék kifizetéséről döntöttek, ám az a dokumentumban megadott 411 forint per eurós árfolyamon számolva még így is “csak” 45 210 000 000 forintra jön ki.
De ez így csak a történet fele, mivel a repteret a magyar állam és a francia Vinci Airports a Budapest Airport Zrt. felett álló Airport Hungary Tanácsadó Kft.-n, illetve a még afelett álló Airport Holding Tanácsadó Kft.-n keresztül tulajdonolja. Utóbbi társaságban a tavalyi felvásárláskor 945 millió eurós tőkeemelést hajtottak végre tulajdonosi kölcsönből, ez javarészt az akkor negatív mérlegű eredménytartalékba ment, ami így mínusz 2,4 millió euróból 939 millió euróba váltott.
Az Airport Holding Tanácsadó Kft. így, pénzzel alaposan aládúcolva 2024-ben az egy évvel korábbi, 4,2 millió eurós veszteségből 12,4 millió eurós nyereséget csinált, és ezután határoztak úgy, hogy
a tulajdonosoknak 261 854 351 euró osztalék kifizetése jár. Ez az a több mint 100 milliárd forint – a 411-es euróval számolva 107 milliárd -, melynek Nagy Márton annyira örvend a Facebookon.
És azért Nagy büszkélkedik ezzel, mert a társaság tulajdonosa 20 százalékban a Vinci, 80-ban a magyar állam, ám a Corvinus Zrt.-n keresztül, mely a Nemzetgazdasági Minisztérium tulajdonosi joggyakorlásával működik.
A reptér többségi tulajdonrészét az állam tavaly nyáron több mint 1400 milliárd forintért vette meg, aki át akarja ismételni a sztorit, annak ezt a korábbi cikkünket ajánljuk.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A texasi republikánusok a választókörzetek határainak nekik kedvező mozgatásával fölerősíthetik azt a folyamatot, amely egypártrendszert alakít ki egyre több szövetségi államban.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
Viharba került a spanyolországi Alicantéból Rómába tartó Wizz Air-járat, a hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak és kiabáltak az utasok.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
Kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.