Szexi, és a profitot is növeli, de hogyan kapcsolódhat egy kisebb cég ehhez a trendhez?
Ötlépcsős útiterv a fenntarthatósági célkitűzések üzleti stratégiába építéséhez.
Alaposan megemelték az internet árát Kubában, az egyetemisták szerint a kormány így akar dollárhoz jutni.
Az áramkimaradásokat, a vízhiányt, a közlekedési káoszt és az élelmiszerárak emelkedését még elviselték a kubai diákok, de az internet árának jókora megemelése már kicsapta a biztosítékot – írja a Guardian. A Kubai Egyetemi Hallgatók Szövetségének (FEU) helyi szervezetei magyarázatot követelnek a kormánytól, a FEU elnökének pedig a menesztését kérik.
A tiltakozások azután kezdődtek, hogy az Etecsa – Kuba állami kommunikációs cége – nemrég előzetes értesítés nélkül megemelte a mobil adatforgalmak árait. Egy 6 gigabájtos csomag 360 pesóba kerül (feketepiaci áron körülbelül 1 dolláros) támogatott áron, azonban ha ahhoz még venni akar valaki 3 gigát, az már 3360 pesóba (9 dollár) kerül mostantól, vagyis nem túl arányos lett az árazás. Egy átlag kubai egy hónapban egyébként 10 gigát használ el.
Kubában az átlagbér 2100 peso, vagyis nem tudnák kifizetni a plusz adatforgalmat, miközben az országban rengetegen dolgoznak az internet segítségével, na meg sokan csak azon keresztül tudnak kapcsolatot tartani a külföldre szakadt rokonokkal.
A diákok egyébként úgy nyilatkoztak, hogy a kubai kommunista vezetés elhibázott gazdaságpolitikáját bírálják, szerintük így akarja elérni a kormány, hogy a külföldön élő hozzátartozók pénzt küldjenek haza, és így a komoly devizahiánnyal küzdő ország dollárhoz tud jutni. A kormány az USA embargójára mutogatott, majd bejelentették, hogy az egyetemisták kapnak egy kedvezményes internet-előfizetést.
Ötlépcsős útiterv a fenntarthatósági célkitűzések üzleti stratégiába építéséhez.
2025. július 10-én lezárult a „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” pályázat. Július 15-étől új forgóeszköz-finanszírozási lehetőség nyílt meg a feldolgozóipari mikro- és kisvállalkozások számára.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Az elektronikus aláírásoknak egyre nagyobb a szerepe, de a különböző típusok közötti különbségek nem mindig egyértelműek.
Egy magyar bombaszakértő segítette az 1920-as években a japán elnyomás ellen harcoló koreai szabadságharcosokat – derül ki Csoma Mózes, a Károli Gáspár Református Egyetem bölcsészkarának dékánja, volt dél-koreai magyar nagykövet tanulmányából.
Olaszországi nyaralása idején történt végzetes baleset az osztrák extrémsportolóval.
Az Evergrande csődje óta tudhatjuk: elég nagy bajok vannak a kínai ingatlanszektorral.