Tetszett a cikk?

Egy vízi erőmű építésével volt kapcsolatban az a nagy erejű robbanás, amely négy napja a Észak-Korea északi részén, a kínai határ közelében történt - közölte Bill Rammell brit külügyi államtitkárral Pek Nam Szun észak-koreai külügyminiszter.

A detonációról először a Yonhap dél-koreai hírügynökség adott hírt vasárnap hajnalban. Beszámolója szerint műholdfelvételek alapján észlelték a robbanást, illetve következményeit. A detonáció helyszínén egy hatalmas kráter keletkezett, a fölötte lévő égbolton pedig egy több mint három kilométeres átmérőjű, gomba alakú felhő alakult ki – írja az MTI.



Az azóta eltelt 48 órában csak találgatni lehetett, hogy mi történt. Egyes feltételezések szerint az Észak-Koreában áprilisban bekövetkezett, 170 halálos áldozattal járó vonatbalesetnél is súlyosabb katasztrófa történhetett, de felmerült annak lehetősége is, hogy Észak-Korea nukleáris robbantási kísérletet hajtott végre.
Híresen jó: ingyenes új kiegészítőt adott ki a Microsoft a Windowshoz

Híresen jó: ingyenes új kiegészítőt adott ki a Microsoft a Windowshoz

Tömött sorokban várakoznak az emberek az előválasztáson Wisconsinban

Tömött sorokban várakoznak az emberek az előválasztáson Wisconsinban

Intenzív osztályra került Boris Johnson

Intenzív osztályra került Boris Johnson