Tetszett a cikk?

Leveszik az észak-koreai állami intézmények falairól az ország vezetőjének, Kim Dzsong Ilnek az arcképét - közölte egy Phenjanban szolgáló magas rangú külföldi diplomata.

Az észak-koreai külügyminisztérium által adott legutóbbi fogadások színhelyein, így a phenjani kultúrpalotában is eltűntek a falakról a vezér képei, s a megsárgult falakon csupán Kim Ir Szen, a népi köztársaság alapítójának és első elnökének arcképei láthatóak.



A diplomata úgy értesült, hogy az országban titkos vezetői utasítást adtak ki a jelenlegi elnök portréinak eltávolítására. Azt azonban nem tudta, hogy milyen szintű hatóság adta ki az utasítást, és hogy milyen okból.



A lépés meglehetősen szokatlan egy olyan kommunista országban, ahol a vezér személyi kultuszát az állam minden eszközzel erősíti.



(MTI)
Néhány napon belül a második amerikai F/A-18-as harci repülőgép zuhant a tengerbe

Néhány napon belül a második amerikai F/A-18-as harci repülőgép zuhant a tengerbe

Erdő Péter: A világ nyugati részén a nemtörődömség ateizmusa uralkodik

Erdő Péter: A világ nyugati részén a nemtörődömség ateizmusa uralkodik

Van, akinek kimondottan jó megoldás lehet az ingyenes alapszámla, de az ördög a részletekben rejlik

Van, akinek kimondottan jó megoldás lehet az ingyenes alapszámla, de az ördög a részletekben rejlik

Nővére fojtogatásáért húsz év fegyházat kapott Pénzes Henrietta pár éve szabadult gyilkosa

Nővére fojtogatásáért húsz év fegyházat kapott Pénzes Henrietta pár éve szabadult gyilkosa