Tetszett a cikk?

A kolumbiai hadsereg vezérkara nem értett egyet azzal, hogy korlátlan jogokkal ruházzák fel a védelmi minisztérium átalakításába bevont külföldi - amerikai és spanyol - szakértőket, ezért kellett hétfőn távoznia tisztségéből Marta Lucia Ramirez kolumbiai védelmi miniszternek. A múlt héten a belügyminiszter mondott le.

A védelmi tárca vezetője, Lucia Ramirez egy héten belül a második miniszter, aki távozik a kolumbiai kormányból. Múlt csütörtökön Fernando Londono Hoyos bel- és igazságügy-miniszter döntött a távozás mellett, miután súlyos belpolitikai vihart kavart az a közlése, hogy Alvaro Uribe Vélez elnök előrehozott elnökválasztáson gondolkodik.
A most leköszönt miniszter asszony jelentős eredményeket tudott felmutatni a bűnözés elleni harcban, irányítása alatt jelentősen javult a közbiztonság, és eredményesnek mutatkozott a kábítószer-termelés elleni harca is. Mind Ramirez, mind Londono helyét üzletember veszi át, előbbiét a biztosítási szektorban tevékenykedő Jorge Alberto Uribe, utóbbiét a kolumbiai kereskedők szövetségében elnöklő Sabas Pretelt.
Tavalyi megválasztásakor Uribe elnök kemény fellépést ígért a szélsőbaloldali fegyveresek ellen, fogadkozott, hogy véget vet a polgárháborúnak, amely 39 év alatt 200 ezer emberéletet követelt. (MTI)
„Elvis előtt nem volt semmi" – 9 ikonikus dal a 90 éve született Királytól

„Elvis előtt nem volt semmi" – 9 ikonikus dal a 90 éve született Királytól

Kövér László: „a hazugság népe” ma is megosztónak nevezi Wass Albertet

Kövér László: „a hazugság népe” ma is megosztónak nevezi Wass Albertet

Alig csökkent a kórházakban hagyott újszülöttek száma

Alig csökkent a kórházakban hagyott újszülöttek száma

Februárban újra apa-lánya szerepben tér vissza a színpadra Horváth Lajos Ottó és Szász Júlia

Februárban újra apa-lánya szerepben tér vissza a színpadra Horváth Lajos Ottó és Szász Júlia