Tetszett a cikk?

Szudán lekerült azoknak az országoknak a listájáról, amelyek nem tanúsítanak megfelelő együttműködési készséget a terrorizmus elleni nemzetközi harcban, egy másik amerikai feketelistán azonban továbbra is megtalálható.

A döntést Colin Powell amerikai külügyminiszter annak ellenére hozta meg kedden, hogy az afrikai ország kormánya nem hajlandó együttműködni a segélyszervezetekkel a nyugat-szudáni Darfur térségéből elüldözött 800 ezer fekete bőrű muzulmán földönfutó ínséges helyzetének az enyhítésében.



Szudán emellett továbbra is rajta marad a külügyminisztérium másik feketelistáján, amely a terrorizmust támogató országokat sorolja fel. Richard Boucher külügyi szóvivő az ellentmondást azzal magyarázta, hogy Szudán számos téren előrelépett a terrorizmus elleni együttműködésben az utóbbi néhány évben, így például "figyelemre méltó javulás" történt a terrortevékenységekkel kapcsolatos információk megosztásában.



A Hamász és a palesztin Iszlám Dzsihád szélsőséges szervezetek ugyanakkor jelen vannak az északon arabok, délen feketék lakta Szudánban, így az afrikai állam változatlanul a terrorizmust támogató országnak számít. (MTI)
Ferenc pápát is kitüntette Joe Biden

Ferenc pápát is kitüntette Joe Biden

Két autó karambolozott, ketten meghaltak Nyíregyháza közelében

Két autó karambolozott, ketten meghaltak Nyíregyháza közelében

Primark a HVG-nek: Meghaladta a várakozásainkat az első hét hónap Magyarországon

Primark a HVG-nek: Meghaladta a várakozásainkat az első hét hónap Magyarországon

Áprilistól a román állampolgároknak sem kell vízum az Egyesült Államokba

Áprilistól a román állampolgároknak sem kell vízum az Egyesült Államokba