szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Egy rendőrállomás építését kezdték meg az izraeli hatóságok a legnagyobb ciszjordániai telepes tömb, Maale Adumím területén - közölték hétfőn Ehud Olmert ideiglenes izraeli miniszterelnök hivatalának munkatársai.

A munkálatok részét képezik annak a tervnek, amelynek keretében legkevesebb ezer új lakást építenek a zsidó enklávé és Jeruzsálem közötti területsávban. A tervekről még januárban, agyvérzése előtt tájékoztatta az Egyesült Államokat Ariel Saron kormányfő. Az amerikai kormány támogatta a rendőrállomás létesítését, de az újabb lakások építésével nem értett egyet.

Olmert néhány napja hozta nyilvánosságra, hogy amennyiben a Hamász-kormány nem ismeri el Izrael létezéshez való jogát, Izrael 2010-ig kialakítja végleges határait a zsidó állam és a palesztin területek között. A palesztin területeket Izraeltől elválasztó, jelenleg épülő kerítés lenne lényegében Izrael új határa. Ennek a kerítésnek az izraeli indoklás szerint az a célja, hogy megvédje a zsidó állam lakóit az öngyilkos merényletektől.

A betonelemekből és drótkerítésből álló, mintegy 600 kilométer hosszú választófalnak hozzávetőleg a fele már elkészült. A palesztinok azzal vádolják Izraelt, hogy a kerítésépítéssel területrablást valósít meg.

Az iskolázatlan, alkoholista zseni, aki a fél világgal megszerettette az állatokat – száz éve született Gerald Durrell

Az iskolázatlan, alkoholista zseni, aki a fél világgal megszerettette az állatokat – száz éve született Gerald Durrell

Az autoriter bábjátékos és Sulyok, a báb

Az autoriter bábjátékos és Sulyok, a báb

Másfél milliárd eurót fizethet Olaszország a SpaceX-nek biztonsági szolgáltatásokért

Másfél milliárd eurót fizethet Olaszország a SpaceX-nek biztonsági szolgáltatásokért

Ukrán katonák tucatjai dezertáltak a franciaországi kiképzésről

Ukrán katonák tucatjai dezertáltak a franciaországi kiképzésről