Láttuk a jövőt a Bartók-teremben
A koncertévad valódi kezdetét jelzi, hogy sokasodnak a Bartók-programok. A zeneszerző halálával járó veszteséget nehezen heverte ki a magyar zeneélet. De az emlékezés mellett mind nagyobb szerepet kap a megújulás, a jövőbe tekintés. Bartókra emlékezett a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara is szezonnyitó koncertjén, a Művészetek Palotájában, és felmutatta a jövőt is.
Bartók-emlékhangverseny
A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara
Km.: Shlomo Mintz, karmester: Fischer Ádám
Szeptember 26., Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Shlomo Mintz Vastapsos este © Gramofon |
A műsor összeállítása figyelemreméltó volt: az első részben a Új Magyar Zeneegyesület alapítása esztendejében komponált Két képet és a Geyer Stefinek ajánlott ifjúkori Hegedűversenyt adták Mintz közreműködésével. Szünet után Mintz az utolsó Bartók-alkotást, a William Primrose fölkérésére írt Brácsaversenyt játszotta, végül A csodálatos mandarin szvit hangzott el.
A Két arckép és a Hegedűverseny összetartozása ezen az estén nem került premier plánba. A zenekari darabot korrekt módon, de különösebb átszellemültség nélkül tolmácsolták Fischer Ádám erőfeszítései nyomán. Mintz gyakori vendég Magyarországon, többször dolgozott karmesterként is magyar vagy itt játszó vendégegyüttesekkel. 2004-ben adott interjújában azt mondta: ideköti Bartók művészete, amit nagyon tisztel és szeret. Továbbá: nem anyanyelv, hanem tehetség és érzékenység kérdése a jó Bartók-előadás. Nos, a recenzensnek be kell vallania, hogy ezúttal elbizonytalanodott: vajon mindez csak elmélet lenne? 2004-ben Mintz előadásmódja egy romantikus esten igen meggyőző volt. Most azonban csúnya hanggal indította a Hegedűversenyt, dehát egy sztárnak is lehet rossz napja… Ám az egész - bár kétségtelenül igen nehéz - darab megszólaltatásából éppen az érzékenység hiányzott. Hűvösen és tárgyszerűen tolmácsolta a versenyművet, néhány külsőséges és persze jól fotózható manírra szorítkozva. A szünet után Mintz magára talált, a vázlatok alapján Serly Tibor által anno gondosan meghangszerelt Brácsaverseny „új” verziójával (Bartók Péter és Nelson Dellamaggiore munkája) méltán aratott sikert. Mintha ennek a műnek a dallamossága, szép ívű szerkezete nagyobb odaadásra késztette volna a muzsikust. A zenekar és Fischer Ádám mindkét versenyműben nagy figyelemmel működött együtt a szólistával.
A revelációt A csodálatos mandarin szvit szolgáltatta, pedig alig tíz hónapja, ugyanitt a Philharmonia Londontól, Esa-Pekka Salonen vezényletével, rendkívüli Mandarint hallottunk. Korszerű, 21. századi felfogású, lélegzetelállító lendületű és vad produkciót. Mennyiben érezhettük másnak, és talán nem túlzás kijelenteni, hitelesebbnek Fischer Ádám és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának előadását? Sodró lendületű volt ez is, de azokon a pontokon, ahol dramaturgiailag indokolt (sőt megkövetelhető), Fischer szinte filmszerűen kimerevítette a képet, nagyszerűen ellenpontozva a száguldást. Árnyak, színek, plasztikus alakok jelentek meg a muzsikában, életre kelt a szerelmi vágytól lebírhatatlan Mandarin. Amint a júniusi Parsifal-estek, a fináléban ez a koncert is a jövőt rajzolta. Jó, hogy az anyaintézmény, a Magyar Rádió Zrt. új elnöke is tanúja volt a vastapsos sikernek, így ezután is pozitívan gondolkodhat az együttesről.
Albert Mária
Gramofon Zenekritikai Műhely
Gondolatok a régiektől
Születésnap, évforduló vagy más jeles alkalom ezúttal nem indokolta, hogy Dresch Mihály mérföldkő jelentőségű koncertet adjon olyan muzsikustársaival, akikkel az elmúlt két évtizedben együtt játszott. A MU Színházban rendezett „Élő nád koncert” ennek ellenére remélhetőleg úgy kerül be a Dresch-életrajzba, mint vissza-visszatérő esemény. A Gramofon Zenekritikai Műhely recenzense ott járt.
Specialisták a pódiumon
Több mint másfél évtizede, 1989-ben vendégszerepelt utoljára a Bécsi Állami Operaház együttese Budapesten. Akkor Richard Strauss zenedrámáját, A rózsalovagot adták elő, idén a Mozart-év egyik fontos magyar eseményeként a Figaro házasságát hozták el a Művészetek Palotájába. A Mozart- és Strauss-oeuvre évtizedek óta a Staatsoper repertoárjának tartóoszlopa, az együttes pedig a bécsi hagyomány specialistája. Élményekben gazdag estet vártunk, és nem csalódtunk.
Az okvetetlenkedő ünneprontó
A Mahler Ünnepre időzítve adott hangversenyt az amszterdami Concertgebouw Zenekara, Mariss Jansons vezényletével. Mindezek fényében értendő e recenzió címe; a világhírű holland együttes koncertjével kapcsolatban fanyalogni csak az ünneprontás terhével lehet.
Helsinkibe beszökött a jazzvilág
A nyolcvanas-kilencvenes években sokan láttuk a „királyi” televízió felvételeit a Pori Jazzfesztiválról, s a világsztárok mellett egy-egy alkalommal még remek finn előadók játékát is élvezhettük. Tudtuk, hogy létezik Martti „Edward” Vesala, Jukka Perko és Juhani Aaltonen, sőt azt is, milyen kitűnő muzsikusok. De mintha az utóbbi időben kissé lemaradtunk volna a messzi északon élő nyelvrokonaink jazzéletének történéseiről. A Gramofon Zenekritikai Műhely recenzense Helsinkiben járt.
Nagy ajándékok és petyhüdt puffanások
A negyedszer megrendezett MOL Jazzfesztivállal kapcsolatban bizton le lehet szögezni, hogy országos szinten a legrangosabbak között van. A fesztivál nagyvonalú kivitelezése a nemzetközi hírű muzsikusokat is kötelezi. Ezt azonban néhány művész alaposan figyelmen kívül hagyta.
