Csajkovszkij: Anyegin
Rendező: Kovalik Balázs, karmester: Kovács János
május 31., június 1., Magyar Állami Operaház
Kórus az Operaház új Anyegin-előadásában. Összeadódó trükkök, kevesebb együttérzés © Magyar Állami Operaház/Éder Vera |
Csajkovszkij operájának repríze időszerű volt: a legutóbbi, 1984-es előadás Békés András nevéhez fűződik. A felújítás már több éve napirenden volt; Kovalik Balázs schwerini produkciója 2004-ben, a Miskolci Bartók+… Nemzetközi Operafesztiválon frissült föl, és még a Szinetár-érában szó esett róla, hogy ez az előadás kerüljön az Operaház repertoárjába. Végül, „nyelvi konfliktusra” hivatkozva mindkét fél elállt a dologtól.
Az előzmény azért érdekes, mert a mostani évad tervezésekor is más rendezőnek ajánlották a darabot, de ő is visszalépett – csakúgy, mint a következő jelölt. Maradt – mint problémamentesen kivitelezhető megoldás – Kovalik Balázs elképzelése, és az orosz nyelvű előadás.
A négy évvel ezelőtti Anyegin Miskolcon (említsük meg, hogy a Kassai Állami Színházzal együttműködésben), kevésbé kényelmes kondíciók mellett egyszerűségével és frissességével hatott. Az embert megcsalja az emlékezete, de mintha akkor sokkal kevésbé hangsúlyozta volna Kovalik a technikát – nyilván mert nem is volt rá módja. A ferde padló, a jelképként funkcionáló ablakok kevesebbet mozogtak, bár a reflektorok már akkor is meglódultak. De most a lényegesen több trükk összeadódott, és az erőltetettség érzését keltette. Ám azt is el kell ismerni, hogy régen (a Turandotban) mozgott nagy létszámú kar és statisztéria ilyen igazán „színházian”, és a cselekményt logikusan előmozdítóan ezeken a deszkákon. A Szabó Sipos Máté igazgatta kórus meggyőző vokális teljesítményt is nyújtott. Kovács János első karmester a kalandos sorsú Anyegint Jurij Szimonovtól „örökölte” – meggyőződésem, hogy nem jártunk rosszul a cserével. Talán a lírai bevezető zenét Szimonov hajlékonyabban, oroszosabban játszatta volna, de Kovács és a zenekar kitűnő dinamikai érzékkel szólaltatta meg a szimfonikus és mégis drámai Csajkovszkijt.
Kérdés – nemcsak rendezői, hanem karmesteri és énekesi is –, hogy ki a hőse az operának? Puskin verses regényének fő alakja Tatjána, a zenedrámában ez nem egyértelmű. Ha elég érzékeny, ha jellemábrázoló eszközeiben gazdag a címszereplő (ld. például Dmitri Hvorostovsky alakítását), szólhat Anyeginről is az előadás. Molnár Levente mindkét premieren becsülettel helyt állt, de nincs még birtokában ilyen eszközöknek. Anyeginjét élvezet hallgatni, de azt nem nagyon értettük, miért van úgy oda Tánya ezért a fád és merev fickóért? Bátori Éva Tatjánája külön elemzést érdemelne. A második felvonásban például hosszan áll némán a rivalda szélén. Szótlansága, mozdulatlansága mégis sokat mondó, hiszen VALAKI van jelen. Nyári Zoltán egyre jobb; Lenszkije eltér a régi sablontól, és közelít Puskin költőjéhez, valódi lelki testvére lehetne Anyeginnek.
Sokan zúgolódtak a párbaj-jelenet miatt, amelyben Anyegin egyszerűen lepuffantja Lenszkijt. Nos, azzal, hogy Lenszkij átadja a pisztolyt Anyeginnek, az első lövés jogát is átengedi. Bizony, van ilyen, tessék tanulmányozni a párbajkódexet, amely így szól: „Az első lövés joga tettleges bántalmazás, illetve családi állás ellen elkövetett sértés esetén a sértett felet illette.” Még divatba jöhet.
Albert Mária
Gramofon Zenekritikai Műhely