A hagyományteremtés szándékával indította útjára az UMZE (Új Magyar Zene Egyesülete) Ligeti György műveinek szentelt koncertsorozatát. A szerző születésnapjára időzített hangversenyeket ma már várják a budapestiek – úgy tűnik, tényleg hagyomány született.

Hommage à Ligeti
UMZE Kamaraegyüttes, karmester: Rácz Zoltán
május 28., Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Ligeti György
Ráczék neki szentelték a sorozatot
© Gramofon
Ránézésre megállapítható, hogy az Hommage à Ligeti koncertek közönsége évről évre nő. Idén például már nem zárták le a karzatokat, a földszint nagyjából benépesült, az első emeletre is jutott a publikumból. Kortárs zenei koncertről beszélünk, úgyhogy ezúttal is emelem kalapom a kenyéradó gazda, a közönség előtt. Miként a Ligeti-koncertek helye és időpontja, úgy az UMZE Kamaraegyüttes helyzete is stabilizálódni látszik, amelynek számos jele közül csak egyet említünk: az együttes jövőre teljes évadot tudott hirdetni, innen már csak egy lépés, hogy egyszer majd UMZE-bérlet is legyen.

A legutóbbi koncert a szó szoros értelmében nem volt UMZE-hangverseny, mivel elsősorban nem ensemble-kompozíciók hangoztak el. Vonósnégyes, szóló zongoradarab, két nagyobb apparátusra készült mű (Kettősverseny, Clocks and Clouds) szólalt meg; a szó klasszikus értelmében csak a Mystéres és a Ramifications illeszkedett az ensemble-keretek közé, de még ezeknél a daraboknál is viszonylag sok vendégművész bevonására volt szükség. Az UMZE név ezúttal nem előadóművészek egy csoportját, hanem műhelyt, magot, létrehívót, ötletgazdát jelentett. S mivel az ötletgazdák a teljes Ligeti-életmű előadására vállalkoztak, ez a sajátosság a jövőben is jellemezni fogja az Hommage à Ligeti koncerteket.

Csak egyetérteni lehet Rácz Zoltánnal abban, hogy egy mű valódi értékét (sőt: lényegét) egyetlen előadás nem hozhatja felszínre; a darabok életének alapja csak a sokszori előadás lehet. S ha olyan jelentős életműről van szó, mint Ligeti Györgyé (akihez a magyaroknak mégiscsak van valami sajátos köze), akkor a repertoáron tartás, az aktív élménnyé tétel kevéssé vitatható szándék. S ebben a folyamatban szinte egyenrangú szerepe van a nagyszerű és ihletett előadásoknak, illetve a kevéssé sikerülteknek. Senki sem vitatja, hogy egy Beethoven-szimfónia előadás-történetében van szerepe, becsülete a rossz interpretációnak is, hiszen épp a „rosszaság” adhat perspektívát a jónak, s a jó felismerése közelebb visz a mű kvalitásainak felismeréséhez. Ezúttal becsületes és kevéssé inspiráló előadásban hangoztak el Ligeti művei. A koncertet indító Ramifications előadása messze meghaladta a közelmúlt egyik vendégjátékának színvonalát – Roberto Abbado és a Saint Paul Chamber Orchestra hangversenye, 2007. január 22., ld. a Gramofon Zenekritikai Műhely keretében írt kritikámat; a darab szerkezete, „alapötlete” világosan követhető volt, és ismét fény derült a terem akusztikájának egyik specialitására. Ez a koncertterem különösen kegyes a vonóshangzással; akár szólóhegedűről, akár kisebb kamaraformációról van szó. Ilyen kisebb kamaraformáció, jelesül vonósnégyes (a Keller kvartett) szólaltatta meg Ligeti II. vonósnégyesét. Kellerék játékából hiányzott a személyesség, az elhitető hevület, a szerető elkötelezettség. Ligeti zenéje – mint minden igazán jó zene – szívvel és zsigerekkel fogható fel. Kizárólag ésszel hallgatva (és ésszel játszva) könnyen érdektelenségbe fordul. Jó ötlet volt, hogy az első részt végül nem a kvartett, hanem a Mystéres de Macabre zárta, Boldoczki Gábor trombitaszólójával. A groteszk hatásokban dúskáló, egyszerre szellemes és virtuóz kompozíció feldobott állapotban engedte szünetre a közönséget.

Csalog Gábor közepes dinamikát, közepes tempót választott Ligeti öt etűdjéhez. A technikai erőpróbának számító, három sorozatnyi zongoradarabból ez az öt kompozíció biztonsági válogatásnak tűnt (nem feledve, hogy még a „legkönnyebb” etűd is istentelenül nehéz), de a legnagyobb problémát számomra az okozta, hogy nem derült fény Csalog szándékaira. A Kettősverseny fuvolára és oboára, illetve a Clocks and Clouds, azaz két pompás, gazdagon kiállított kompozíció zárta a koncertet. Rácz Zoltán a művek kottahelyes koordinációjának feladatát pedánsan látta el, a művek „kitalálására” viszont kevés energiája maradt. Ám ne bánkódjunk nagyon, hiszen a Clocks and Clouds nem is oly régen (2007. október 5.) remek előadásban hangzott el Tihanyi László vezényletével, s ez megalapozta a mostani előadásról szóló diskurzust. Ezt hívják úgy, hogy zenei élet. Reméljük, nem csak illúzió.

Molnár Szabolcs
Gramofon Zenekritikai Műhely

A szudáni elnök szerette a készpénzt – 130 millió dollár volt a rezidenciáján

A szudáni elnök szerette a készpénzt – 130 millió dollár volt a rezidenciáján

Eurómilliárdos Adidas-szerződés a Reálnak

Eurómilliárdos Adidas-szerződés a Reálnak

Kanadaiak vennék meg a  Paks közeli egykori katonai repülőteret

Kanadaiak vennék meg a Paks közeli egykori katonai repülőteret

Itt a szám: ennyi pénzt szedtek be tőlünk a bankok azért, mert vezetik a számláinkat

Itt a szám: ennyi pénzt szedtek be tőlünk a bankok azért, mert vezetik a számláinkat

A világ legismertebb hegymászói haltak meg egy lavinában

A világ legismertebb hegymászói haltak meg egy lavinában

Családi dráma Forráskúton

Családi dráma Forráskúton