szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Nógrád megye önkormányzata és a megyei kórház pert indított az egészségügyi miniszter márciusi ágyszámelosztási határozata miatt. A közigazgatási per csütörtökön kezdődött a Fővárosi Bíróságon.


Horváth Zoltán, a megyei önkormányzat önkormányzati és jogi főosztályának munkatársa az MTI-nek elmondta: a felperesek azt kérik, hogy a bíróság vizsgálja felül a miniszter 2007. március 8-án hozott határozatát, amely azt követően született, hogy az Észak-magyarországi Regionális Egészségügyi Tanács (RET) nem tudott megegyezni az aktív fekvőbeteg-kapacitásról.

Az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló törvény meghatározta, hogy a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórház súlyponti kórház, és az 1. számú mellékletben rögzítette a fekvőbeteg-kapacitást, amit a fenntartó elfogadott. A 2. számú melléklet tartalmazta, hogy ezen felül milyen aktív fekvőbeteg-kapacitás igényelhető, és ezt kellett volna elosztani a régió kórházai között. Mivel erről a RET-ben a fenntartó önkormányzatok között nem született egyezség, az ágyszámokról Molnár Lajos akkori egészségügyi miniszter döntött március 8-án nyilvánosságra hozott határozatával; ezt támadta meg a nógrádi önkormányzat és a kórház.

Horváth Zoltán hozzátette: a felperesek azzal érvelnek, hogy az önkormányzatok számára jogokat és kötelezettségeket csak törvény határozhat meg, és forrásokat is biztosítania kell hozzájuk az országgyűlésnek, a miniszteri határozat viszont ezeknek nem tesz eleget.

Az ön bőrében is van egy gomba, és az egészségét köszönheti neki

Az ön bőrében is van egy gomba, és az egészségét köszönheti neki

Amerikai médiaszakértő: Trump Orbán forgatókönyvét vette át a sajtó átalakításához

Amerikai médiaszakértő: Trump Orbán forgatókönyvét vette át a sajtó átalakításához

Magyarországon a legújabb 6 hengeres dízel BMW

Magyarországon a legújabb 6 hengeres dízel BMW

Idő előtt kiszivárgott fotókon a Jeep vadonatúj villanyautója

Idő előtt kiszivárgott fotókon a Jeep vadonatúj villanyautója