Tetszett a cikk?

Hétvégén három fiatalt állítottak elő Pécsen szabálysértés és rendőri intézkedéssel szembeni engedetlenség miatt. Az esetről egy videó is felkerült az internetre, a rendőrség most azt vizsgálja, hogy történt-e rendőri túlkapás az igazoltatás során.


A rendőrség közleménye szerint március 14-én, hajnali fél három körül egy tízfős társasággal szemben intézkedtek a kertvárosi rendőrőrs járőrei. Ennek során két fiatal férfit és egy nőt állítottak elő szabálysértés, illetve rendőri intézkedéssel szembeni engedetlenség miatt.   Cserép Attila városi rendőrkapitány a bama.hu regionális hírportálnak elmondta: Az intézkedés során ellenállást tapasztaltak, ezért bilincset és gázsprayt is használtak  a rendőrök, illetve az egyik kollégájuk elővette a pisztolyát. Az esetről mobiltelefonnal felvétel készült, amely több videomegosztóra is felkerült.

A „hangoskodók” a bama.hu-nak másképp mesélték el a történetet. Elmondásuk szerint egyáltalán nem hangoskodtak, a váratlanul megjelenő két rendőr ötüket a sáros betonra ültette minden ok nélkül, majd három fiatalt betuszkoltak az autóba. Az ellenálló fiatal lányt, miután többször rácsapták a gépkocsi ajtaját, gázspray-el lefújták. A később több autóval kiérkező rendőrök viszont számukra elfogadható módon, korrekt hangvételű kérdésekkel próbálták tisztázni a történteket.

A személyi szabadság korlátozás és a kényszerítő eszközök alkalmazásának szakszerűsége tárgyában a Pécsi Rendőrkapitányság vezetője vizsgálatot rendelt el.

hvg.hu Itthon

Videó az esti rendbontásokról

Március 15-én este folytatódtak a nemzeti ünnepek immár elmaradhatatlan kellékének számító rendőr-huligán összecsapások. A rendőrök könnygázt, a huligánok Molotov-koktélt, szemeteskukákat és petárdákat vetettek be. Videós csapatunk második videója a szombat este történtekről.

Itthon

Március 15. – ahogy a radikális nacionalisták ünneplik

Március 15. alkalmából a radikálisan nacionalista pártok és mozgalmak több helyszínen tartottak nagygyűlést a fővárosban. A szónoklatok között volt kifejezetten szórakoztató, volt végtelenül bornírt és volt agresszív is. Az antiszemitizmus – bármennyire tiltakoznak a radikális nacionalisták e vád ellen – meghatározó eleme volt a rendezvényeknek. De haladjunk sorjában.

MTI Itthon

Minimálisra csökkent a randalírozók száma

Az operatív törzs este 11 óra után berekesztette működését, mert meghallgatva az egyes szervezetek jelentését, már nem volt indokolt, hogy a testület tovább folytassa munkáját- közölte Budai Bernadett kormányszóvivő.

Májátültetéssel lett rákos, és meghalt egy arizonai férfi

Májátültetéssel lett rákos, és meghalt egy arizonai férfi

„Elpusztíthatatlan” – bátran gusztustalan címlappal emlékezik a Charlie Hebdo a tíz évvel ezelőtti tragédiára

„Elpusztíthatatlan” – bátran gusztustalan címlappal emlékezik a Charlie Hebdo a tíz évvel ezelőtti tragédiára

Egyedülálló Mercedes-replikát kínál eladásra John Cena

Egyedülálló Mercedes-replikát kínál eladásra John Cena

Nem működik a kamera az iPhone-ján? Jött egy frissítés, ami megoldhatja – más javítások is érkeztek

Nem működik a kamera az iPhone-ján? Jött egy frissítés, ami megoldhatja – más javítások is érkeztek