Tetszett a cikk?

4 héttel ezelőtt fél órára elrabolt és szexuálisan zaklatott egy 11 éves békéscsabai kislányt egy ismeretlen férfi. A rendőrség nyomoz az ügyben, a gyereket pszichológusok vizsgálják.


Négy hét telt el, de még mindig az események hatása alatt áll az a békéscsabai kislány — nevezzük Boglárkának — akit kocsival elvitt egy ismeretlen férfi egy játszótérről és szexuálisan zaklatta –írja a Békés Megyei Online.

A portál információi szerint  az elkövető egy igazolványt mutatott fel az egyedül hintázó gyereknek és azt állította, hogy Boglárka egyik osztálytársa bajban van, ezért azonnal be kell vele mennie a rendőrségre. Ehelyett azonban egy félreeső utcába vitte a kocsijával. Mikor „végzett” a férfi, visszavitte a kislányt a játszótér közelébe és megfenyegette, hogy senkinek ne beszéljen a történtekről, mert „úgyse hinne neki senki”.

Vargáné Szombati Andrea, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense a portálnak elmondta: a kislány által elmondott valamennyi információt ellenőrzik a békéscsabai kapitányságon és amennyiben szükségessé válik, fantomrajzot is készíttetnek.

MTI Itthon

Gyerekek követték el a fiadi sírrongálást

Három gyermek követte le azt a sírrongálást, amit a napokban fedeztek fel a Somogy megyei Fiad település temetőjében - közölte vasárnap délelőtt a Siófoki Rendőrkapitányság sajtóreferense.

MTI Itthon

Nővére élettársa ölte meg a salgótarjáni kislányt

Nővére élettársa egy téglával verte agyon azt a 15 éves salgótarjáni lányt, akinek holttestét vasárnap találták meg; a többszörösen büntetett előéletű 26 éves férfit őrizetbe vették - jelentették be a nyomozók.

HavariaPress Itthon

Életveszélyes késelés a metróban

Még a tetthelyen elfogták a rendőrök azt a férfit, aki a gyanú szerint életveszélyesen megkéselt egy utast a kelet-nyugati metró egyik szerelvényében, az Örs vezér téri végállomáson.

MTI Itthon

Meggyilkolták az eltűnt lányt

Gyilkosság áldozata lett az a 15 éves lány, akinek holttestét vasárnap találtak meg egy Salgótarján külterületén lévő hétvégi házban - közölte a helyszíni szemlén megállapított tényt a rendőrség.

Beszakadt a villanyautók piaca Németországban

Beszakadt a villanyautók piaca Németországban

Íme az első debreceni BMW jövőbe mutató műszerfala

Íme az első debreceni BMW jövőbe mutató műszerfala

Rogán Antal korrupció miatt felkerült az Egyesült Államok szankciós listájára

Rogán Antal korrupció miatt felkerült az Egyesült Államok szankciós listájára

Tóta W. Árpád: Rogán, a keményen szankcionált kisember

Tóta W. Árpád: Rogán, a keményen szankcionált kisember