500 ezer forintos pénzbüntetés az esztergomi polgármesternek

Utolsó frissítés:

Tetszett a cikk?

Az Esztergomi Városi Bíróság újabb - ezúttal 500 ezer forintos - bírságot szabott ki az esztergomi polgármesterre, mert az nem ismeri el a jegyzőt, akit a munkaügyi bíróság korábban más visszahelyezett az állásába.


A bírósági végzést és az ennek kapcsán Csomor Sándor jegyző Meggyes Tamás polgármesternek írt levelét a szeretgom internetes portálon lehet elolvasni.

Csomor Sándor ügye 2005 óta húzódik, először akkor mentették föl, mivel nem írt alá - elmondása szerint törvénytelennek tűnő - papírokat a város akkor épülő élményfürdőjével kapcsolatban. Néhány hónapra rá újra felmentették, akkor a város vezetése arra hivatkozott, hogy nem tett esküt a testület előtt, ennek hiányában pedig nem érvényes a korábbi kinevezése. A jegyző ekkor a Tatabányai Munkaügyi Bírósághoz fordult, itt jogerősen visszahelyezték az állásába, de az esztergomi önkormányzat ezt nem hajtotta végre. Ezért már akkor kapott egy 200 ezer forintos büntetést és mellé egy 24 milliós kártérítés fizetési kötelezettséget a város.

A bíróság most újabb, ezúttal már 500 ezer forintos bírságot szabott ki a város vezetésére. Csomor Sándor levelében arra figyelmezteti a polgármestert, hogy ha jogerős lesz a végzés és akkor sem engedi vissza dolgozni, hivatalból fog büntetőeljárás indulni ellene.