Tetszett a cikk?

Amennyiben nem sikerül állami támogatáshoz jutnia a közszolgálati televíziónak, tömeges elbocsátások és műsorbeszüntetések várhatóak a Sme napilap birtokába jutott “krízis terv” szerint.


A tervben 340 alkalmazott elbocsátásával és a nyáron indult STV3 sportadó megszüntetésével számolnak februártól. “A további műsorsugárzást lehetetlen tovább finanszírozni” - írja az STV3-mal kapcsolatban a tervezetben a szlovák tévé igazgatója. A krízisterv ezen kívül a kettes adó korlátozásával is számol, amely munkanapokon csak 16 órától sugározna, miközben a program nagy része ismétlésekből állna. A komoly megszorítások ellenére is 91 millió koronás (3 millió eurós) veszteséggel számolna a szlovák közszolgálati televízió.

Egy másik változat szerint az STV 600 millió koronás (20 millió eurós) állami támogatással számol. Az állami költségvetés azonban 2009-ben nem tervez ilyen kiadást és erre utaló ígéretet sem tett a kormány.

A két változatot a televízió felügyelőtanácsa fogja tárgyalni, amely korábban is érintette már a témát – írja a Sme keddi számában. “Az állam támogatása nélkül a közszolgálati televízióból nem sugárzó és gyártó, hanem ismétlő televízió válna” - mondta ennek kapcsán Roman Lipták programigazgató. A napilap információi szerint az STV már decemberben döntött bizonyos elbocsátásokról, első körben 19 helyet szüntetnek meg januárban.
MTI Itthon

Magyarországon is intézkedhetnek a szlovák rendőrök

Kiszélesíti együttműködését a szlovák és a magyar rendőrség; a rendőrök a jövőben a másik ország területén 20 kilométerre a határoktól is beavatkozhatnak, s felhatalmazásuk ezentúl a kihágásokra, például kisebb lopásokra, rendbontásokra is kiterjed - jelentette ki a szlovák rendőrfőkapitány.

1,6 millió eszközt fertőzött meg egy androidos kártevő, ami egyre csak veszélyesebb

1,6 millió eszközt fertőzött meg egy androidos kártevő, ami egyre csak veszélyesebb

Kedden lépnek életbe Trump Kanadát és Mexikót sújtó vámjai, de a mértékük még bizonytalan

Kedden lépnek életbe Trump Kanadát és Mexikót sújtó vámjai, de a mértékük még bizonytalan

Sosem volt még ilyen laptop: hosszabb üzemidő, nagyobb teljesítmény – először bizonyít egy notebookban a szilárdtest hűtés

Sosem volt még ilyen laptop: hosszabb üzemidő, nagyobb teljesítmény – először bizonyít egy notebookban a szilárdtest hűtés

A kórházból üzent Ferenc pápa

A kórházból üzent Ferenc pápa